Curlinges vegyespárosunknak hétvégén Pjongcsang a tét!
A pjongcsangi olimpiai kvótáért száll harcba Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt a szombaton kezdődő vegyespáros curling-világbajnokságon.
„Az a célunk, hogy dobogóra kerüljünk. Az eddigi kalkulációk szerint minimum ez kell ahhoz, hogy sikerüljön elég pontot szerezni az olimpiai kvalifikációhoz" - jelentette ki a magyar szövetség honlapján a duó női tagja.
Jövő februárban a dél-koreai téli játékokon nyolc kettős vehet részt, ebből egy a házigazdáké lesz. A másik hét páros a tavalyi és az idei vb összesített rangsora alapján szerezhet kvótát. Mivel a 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó tavaly már a nyolcaddöntőben kiesett, így ezúttal kimagasló teljesítményre lesz szüksége, hogy indulási jogot szerezzen az olimpián jövőre debütáló számban.
A kanadai Lethbridge-ben sorra kerülő vb 39 csapatát öt csoportba osztották, majd a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny. Palancsa úgy vélte, hogy a hét csoportrivális közül a finnek, a lettek, az észtek és a japánok lesznek a legkomolyabb ellenfelek.
A curling 1998 óta szerepel a téli olimpiai játékok programjában, a vegyespárosok száma jövőre kerül a palettára.
A Fair Play cselekedet kategóriában MOB Fair Play-díjas duó 2013-as vb-győzelmével sporttörténelmet írt: megszerezte a magyar curlingsport első világbajnoki aranyérmét, továbbá több mint 30 év után szerzett Magyarországnak téli sportágban világbajnoki trófeát.
(MOB-MTI, fotó: Facebook)
Keresés