Deák Bárdos 14. sikere vb-indulást ér
Lezajlott a kötöttfogású felnőtt országos egyéni bajnokság Cegléden. A 38 éves Deák Bárdos Mihály vasárnap megnyerte a 120 kg-osok küzdelmét, s ezzel tulajdonképpen biztosította helyét a szeptemberi, budapesti világbajnokságon induló magyar csapatban.
A diósgyőriek ötszörös vb-ezüstérmes klasszisa a viadalon többek között Kiss Balázst, a 96 kg 2009-es világbajnokát, illetve Lám Bálintot, a tavalyi junior vb-győztest múlta felül, s pályafutása 14. magyar bajnoki címét szerezte meg.
A 84 kg-ban – az egy kategóriával lejjebb korábban Eb-t nyert – Bácsi Péter nyert, méghozzá legnagyobb hazai riválisa, a tavalyi kontinensbajnokságon harmadik Lőrincz Viktor legyőzésével. A nap egyik leginkább várt mérkőzésén az FTC sportolója két menetben, mindkét szakaszban ellenfele hibáját szépen kihasználva győzött.
Az ob-n a londoni olimpia két magyar érmese, a 66 kg-ban ezüstérmes, márciusban Európa-bajnoki címet szerzett Lőrincz Tamás, illetve a játékokon harmadik Módos Péter (55 kg) nem indult. Előbbi kisebb térdsérülése miatt elővigyázatosságból, utóbbi pedig korábbi vállműtéte után még mindig nem versenyezhet.
A 96 kilós világbajnok, Kiss Balázs ezúttal a 120 kg-ban birkózott, az első meccsén kikapott Deák-Bárdostól, végül bronzérmes lett; a 96 kilóban Varga Ádám lett a bajnok. Kozák István súlyos bordasérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt. A 84 kg döntőjében Bácsi Péter jobbnak bizonyult Lőrincz Viktornál.
„A felsőbb súlycsoportokban voltak igazán jó meccsek, így összességében élvezetes verseny volt a mai” – mondta az MTI-nek Struhács György szövetségi kapitány.
A szakvezető a világbajnoki csapattal kapcsolatban elmondta, hogy igazán nagy kérdés már csak a 74 kg-ban van, a többi kategóriában pedig megvan a jelöltje. Módos Péter hamarosan ismét versenyezhet, a helye megkérdőjelezhetetlen, mint ahogy Lőrincz Tamásé is.
Jelen állás szerint 60 kg-ban a most 66-ban indult és sérülést szenvedett Kozák István, 84-ben Bácsi, 96 kg-ban Kiss Balázs, nehézsúlyban pedig Deák Bárdos Mihály szerepelhet a világbajnokságon.
A győztesek: Borsos (Kaposvár), Krasznai (FTC), Jäger (Dorog), Szabó Martin (Sziget SC), Bácsi (FTC), Varga (Vasas), Deák-Bárdos (Diósgyőr). A csapatversenyt az FTC nyerte.
(Forrás: NSO, birkozoszov.hu)
Keresés