Elhunyt Huszka Mihály, olimpiai hatodik helyezett súlyemelő
Életének 89. évében, december 9-én elhunyt Huszka Mihály, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja - adta hírül szombaton a Magyar Súlyemelő Szövetség.
Huszka Mihály olimpián kétszer indult, előbb 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban végzett egyaránt a hatodik helyen. Az 1962-es világbajnokságon ezüstérmet nyert középsúlyban, és ugyancsak a második helyet szerezte meg az 1963-as vébén. Európa-bajnokságokon szintén kéz ízben állhatott fel a dobogó második fokára.
Az 1964-es tokiói ötkarikás játékok után az Egyesült Államokba emigrált, ahol edző lett. Előbb amerikai színekben, majd ismét magyar színekben versenyezve a korosztályos világversenyeken aratott sikereket, összesen 22-szer nyert masters-világbajnokságot, és még 85 éves korában is emelt.
2012 óta élt ismét Magyarországon, hazatérése után nevelőegyesülete városába, Oroszlányba költözött.
A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak, a súlyemelők közösségének.
(MTI, MOB; fotó: MTI/Petrovits László)
Keresés