Elhunyt Pásztor Szabolcs olimpiai hatodik párbajtőrvívó
Súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt Pásztor Szabolcs (balról a 3.), a szöuli olimpián 6. helyezést elért párbajtőrcsapat tagja.
Szabolcs Miskolcról igazolt a Honvédba, valamikor a nyolcvanas évek legelején. Aztán folyamatosan beépült az akkori "Nagy Honvédba”, ahol együtt vívott többek között az olimpiai érmes Kolczonay Ernővel.
Egyéniben is nyert magyar bajnokságot kétszer (1981, 1985), és a nyolcvanas évek második felére stabil válogatottá vált, tagja volt a szöuli olimpián a Fábián László, Hegedűs Ferenc, Kolczonay Ernő, Pásztor Szabolcs, Székely Zoltán összeállítású hatodik helyen végzett párbajtőrcsapatnak is.
Örökké vidám volt és mosolygós, imádott focizni. Mindig hadart, ugyanakkor olyan szép tájszólással beszélte nyelvünket, ami még különlegesebbé tette őt.
Pályafutása után távolabb került a vívástól, csupán korábbi csapattársával, Kolczonay Istvánnal még a betegsége idején is tartotta a kapcsolatot, ő osztotta meg elsőként halálhírét a közösségi portálon.
Emlékét örökké megőrzi a magyar vívósport. A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak és a vívók közösségének.
(Fotók: hunfencing.hu)
Keresés