Elhunyt Valihora István, a Délvidék sportjának kutatója
Életének 81. évében, november 8-án, Palicson elhunyt Valihora István sporttörténész, a Magyar Szó egykori újságírója, a Palicsi Olimpiai Egyesület vezetője, a magyar olimpiai mozgalom és a Magyar Olimpiai Akadémia egyik leghitelesebb vajdasági híve.
Valihora István Szabadkán született 1940. november 8-án. A Képes Ifjúságban kezdett el dolgozni a hatvanas években, 1968-tól volt a Magyar Szó újságírója. A szabadkai rovathoz került, ahol minden témakörrel foglalkozott. Évekig a sportrovat újságírógárdájának tagja volt, majd a belpolitikai rovat szabadkai munkatársaként dolgozott egészen 2000 novemberéig, amikor nyugdíjba vonult. Ő volt a Beta hírügynökség első szabadkai tudósítója. Cselgáncsozott, könnyűbúvárkodott, több sportszövetség országos elnökségi tagja, illetve elnöke volt. Neki köszönhetően került a köztudatba a Vermes Lajos által szervezett 1880-as, Palicson rendezett előolimpia. A Palicsi Előolimpia című műve hiánypótló. A jeles eseménynek emlékét ápoló egyesület alapítója volt. A Palics Fórum civil szervezet első elnöki tisztjét is betöltötte.
Több alkalommal részt vett a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlésén, rendezvényein, gyakran előadóként, amíg csak egészségi állapota engedte, valamint a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület munkájába is bekapcsolódott. A Magyar Olimpia Akadémia évkönyveibe is rendszeresen jelentek meg tanulmányai. Főszervezője volt a 2014. augusztus 23-24-én, Palicson megrendezett MOA kihelyezett olimpiatörténeti konferenciának. November 10-én délelőtt Palicson helyezték örök nyugalomra.
Valihora István halálával nemcsak a délvidéki, hanem az egyetemes magyar sport- és olimpiakutatás lett szegényebb. Emlékét megőrizzük!
(MOB-MOA)
Keresés