Erdei Zsolt bordatörést szenvedett
A 38 éves Erdei Zsolt információink szerint a keddi edzésén megsérült, ami után kórházba szállították.
A korábbi félnehézsúlyú világbajnok bokszolót az Állami Egészségügyi Központba szállították, ahol megállapították, hogy bordatörést szenvedett. Erdei menedzsmentje értesülésünket a Magyar Távirati Irodának eljuttatott közleményben erősítette meg.
Madár 2005 októberében a Mehdi Sahnoune elleni mérkőzésen bordatörés után bokszolt és győzött, de akkor a felkészülés más szakaszában történt a sérülés és francia ellenfele nem tudott róla.
Ilyen sérülés esetén általában négy hét után lehet újrakezdeni a felkészülést. Erdeinek azonban három és fél hét múlva már szorítóba kellene lépnie...
A magyar bokszoló háromhetes ausztriai edzőtáborozás után szombaton utazott volna az Egyesült Államokba a szeptember 29-re tervezett, malawi Isaac Chilemba elleni összecsapásra, ami a mai események után erősen kérdésessé vált. Erdei egyelőre annyit mondott, nem akar elhamarkodott döntést hozni, a menedzserekkel mérlegeli a helyzetet és sajtótájékoztatón jelenti majd be, lesz-e mérkőzés.
„Nagyon élveztem a tiroli edzőtábort, mert lelkileg igazi feltöltődés, szakmai szempontból pedig egyértelmű fejlődés volt. Sdunek mesterrel egyből megvolt az összhang, hiszen az évek rutinja sokat számít. Van még mit csiszolni, de elégedett vagyok a jelenlegi állapotommal, a súlyom is jó, hiszen 81 kg vagyok. Lekopogom, hogy semmilyen sérülés nem hátráltat, így keményen és sokat edzem, de élvezem, mert imádom ezt csinálni" – nyilatkozta Erdei még hétfőn menedzsmentje közleményében.
Mint ismeretes, Erdeinek korábban sérülés miatt már le kellett mondania egy tavaly december 31-re tervezett, Tavoris Cloud elleni összecsapást.
„Mit mondhatnék ebben a szituációban...?
- Szó szerint sokkot kaptam. Iszonyatosan jól ment a délelőtti állóképességi edzés, és nagy lendülettel készültem a délutáni sparringolásra is, ahol megtörtént a baj – idézi a hivatalos közlemény Erdeit, aki eddigi 33 profi meccsét mind győztesen vívta meg, és a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét 2004 és 2009 között több mint öt éven át birtokolta.
El sem hiszem, ami történt, feldolgozni sem tudom jelenleg... Nem akarok elhamarkodottan nyilatkozni és dönteni, aludnom kell erre egyet. Konzultálunk az orvosokkal és a promóterrel, menedzserekkel, amint tudok konkrétumokkal szolgálni, sajtótájékoztatót tartunk."
(Forrás: NSO)
Keresés