Fa Nándort beválasztották a halhatatlan sportolók egyesületébe
A MOB fair play-díjas Fa Nándor óceáni szólóvitorlázót választotta új tagjának a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. Az egyesület csütörtöki közleménye szerint a hajótervezőként és hajóépítőként is elismert vitorlázót a szeptember 20-án elhunyt négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok vívó, mesteredző, a Nemzet Sportolója, Kulcsár Győző megüresedett helyére választották be a tagok.
Fa Nándor ötször vitorlázta körbe a Földet - háromszor egyedül -, február óta pedig betölti a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöki posztját.
Mint arról az egyesület honlapja beszámol, az elnökség rendkívüli közgyűlést hívott össze Kulcsár Győző megüresedett helyének pótlására. A közgyűlés elfogadta Fa Nándor jelölését, majd szavazatukkal megerősítették a vitorlázó taggá választását. Fa Nándor beiktatására 2019. január 24-én, a budapesti Gellért Szállóban kerülhet sor.
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke Kárpáti György, tagjai pedig Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Török Ferenc, Vaskuti István és Wichmann Tamás, valamint most már Fa Nándor is.
Fa Nándor a 2017-ben 50 esztendős Magyar Fair Play Bizottságtól a 2016-os cselekedete alapján életműdíjat kapott. A méltatás szerint az akkor hatvannégy éves hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet, s ötször a Horn-fokot. 1985-től 1987-ig a Szent Jupát, 1992-től egy éven át az Alba Regia, 1996-tól 2012-ig a Budapest nevű, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, majd 2014-től a Spirit of Hungary-re keresztelt vitorlással vágott neki a végtelennek. Ezzel a hajóval indult el harmadszor is 2016-17-ben a nevezetes Vendée Globe versenyen, s a mezőny legidősebbjeként 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperces idővel a nyolcadik helyen ért célba ez év február 8-án. A célba érés után bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől. „Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom" – így nyilatkozott, s ha valóban végleges a döntése, mi csak annyit rögzíthetünk: a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, az emberi teljesítőképesség határait feszegető, felejthetetlen bajnok örökre köszönt el, egyúttal beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.
Az egyesület honlapjának beszámolója arra is kiterjed, hogy a közgyűlés résztvevői gratuláltak dr. Magyar Zoltánnak a 2018-as Príma Primissima-díjhoz, dr. Török Ferencnek, akit „Az öttusa hírességek csarnokának” tagjává választották, valamint Polgár Juditnak, akit a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli alelnökének választottak.
(MOB-MTI, fotó: MTI/Mohai Balázs, MOB)
Keresés