Fogadalmat tett a téli ifjúsági olimpiai csapat
A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése előtt tett fogadalmat a lillehammeri, II. Téli Ifjúsági Olimpiára készülő Magyar Csapat kedden délelőtt. A norvég városba 8 sportág 15 versenyzője utazik, a játékok megnyitóját 9 nap múlva rendezik.
A magyar fiatalokat az eskütételen egyesével szólították színpadra, ahol sportáganként egy-egy mentor fogadta őket. A fogadalom szövegét az olimpiai ezüstérmes jégtáncos, a MOB elnökségének tagja, Regőczy Krisztina mondta a versenyzők előtt.
A csapat tagjait a "jövő bajnokaiként" Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntötte.
"Akik ma itt lehettek, és esküt tesztek, az első nagy akadályt már sikeresen vettétek. Ti tudjátok a legjobban, mennyire kemény próbatétel kijutni az olimpiára, legyen az akár ifjúsági olimpia. A kvalifikáció egyes sportágakban olykor nehezebb, mint a jó szereplés. Felszabadultan, az olimpia minden pillanatát élvezve mutassátok meg, mit tudtok! Ha kihozzátok magatokból a maximumot, akkor képesek lehettek meglepetésekkel szolgálni. A becsülettel elvégzett munkának mindíg meg lesz az eredménye" - hangsúlyozta a MOB elnöke.
Borkai Zsolt arra is emlékeztetett, tavaly decemberben ünnepelte a MOB az alapításának 120. évfordulóját, melyen Thomas Bach, a NOB elnöke is részt vett. "Büszkék lehetünk a 168 magyar aranyéremre" - emelte ki a sportvezető.
"Ti vagytok az első magyar olimpiai csapat, mely úgy képviseli Magyarországot, hogy a fővárosa, Budapest, hivatalosan is olimpiarendezésre pályázó város. Anélkül, hogy felesleges terhet tennék a vállatokra, szeretném, ha erre is gondolnátok Lillehammerben" - tette hozzá a MOB első embere, aki köszönetet mondott az edzőknek, sportszakembereknek és a hátteret biztosító szülőknek is.
Borkai Zsolt kifejtette, nem "várhatunk" aranyakat, de már egy érem is komoly sikert jelenthet egy téli ifjúsági olimpián. Emlékeztetett: négy éve, Innsbruckban kilenc magyar sportoló indult, most Lillehammerbe tizenöt utazik, köztük elsőként magyar női síugró, és freestyle síelésben is most mutatkozik be magyar sportoló.
A MOB-elnök arról is beszélt, hogy a kiemelt sportágfejlesztésnek köszönhetően - annak részeként - a korcsolyasport is jelentős állami forrásokkal gazdálkodhat, és emellett a sísportba is komoly plussz források jutottak az elmúlt években.
"Ne feledjétek, az első nagy lépést az olimpia - akár már Korea - felé vezető úton most tehetitek meg!" - zárta Borkai Zsolt.
A csapattal utazik a szocsi téli olimpikon gyorskorcsolyázó Nagy Konrád, aki "fiatal nagykövetként" segíti a magyarok ötkarikás szereplését.
A Magyar Csapat a MOB közgyűlése - és a fogadalomtétel - előtt tartotta gyűlését, melyen dr. Nagy Zsigmond csapatvezető köszöntötte a fiatalokat. A MOB nemzetközi igazgatója elmondta, az ifjúsági olimpián 80 ország fiataljai küzdhetnek.
A II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat február 12. és 21. között rendezik a norvégiai Lillehammerben, mely korábban már adott otthont téli olimpiának, 1994-ben.
A Magyar Csapatot 8 sportág 15 sportolója alkotja: Archam Chiara és Szőllős Barnabás alpesi sízésben, Nagy Bence síkrosszban, Veres Mirella és Herneczky Áron biatlonban, Jászapáti Petra, Liu Shaoang és Sziklási András rövidpályás gyorskorcsolyázásban, Vértes Nátán jégkorongozásban, Medgyesi Fruzsina műkorcsolyázásban, Gyallai Máté János sífutásban, Vörös Virág és Molnár Kristóf síugrásban, valamint Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin snowboardban áll rajthoz.
A csapat február 8-án 10.30-kor találkozik a Liszt Ferenc repülőtér 2/B terminálján. Együtt repülnek Oslóig, majd utaznak tovább vonaton, Lillehammerig. A korcsolyázók Hamarban, a jégkorongozó a sízőkkel Lillehammerben lesz elszállásolva.
A Magyar Csapatról bővebben itt olvashat, a csapatkönyvet innen töltheti le.
A téli ifjúsági olimpiával kapcsolatos híreinket és az információkat ide kattintva találják.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés