Gulyás Michelle bronzérmes az öttusa vb-n, ezzel olimpiai kvótás
A kairói öttusa-világbajnokság szombati napján Gulyás Michelle bronzérmes helyen ért célba, ezzel pedig kvótát szerzett a tokiói olimpiára. Alekszejev Tamara a 14., Guzi Blanka a 18. helyen zárt.
A körvívásra az olimpiai lebonyolításnak megfelelően már pénteken sort kerítettek. A fináléba jutott három magyar közül Gulyás Michelle, valamint Alekszejev Tamara vívott jól, mindkettőjük neve mellé 22 győzelem és 13 vereség került, ezzel holtversenyben másodikak voltak. Guzi Blanka az egyelőre "lyukas" számában nem tudott meglepetést okozni, 10/25-ös mérlegével a 35. helyen zárt.
A mezőny szombaton a 200 méteres úszással folytatta a versenyt. Ebben Gulyás 2:12.27 perccel negyedik, Guzi 2:18.06-tal kilencedik, Alekszejev 2:21.87-tel 23. volt, összesítésben Gulyás az élen, míg Alekszejev a 3., Guzi pedig a 35. helyen állt. Ezt követte a bónuszvívás, amelyben Gulyás és Guzi egy ellenfelét legyőzte, Alekszejevnek viszont nem sikerült nyernie.
A lovaglásban mindhárom magyar hagyott néhány pontot a pályán. Gulyás két verőhibával és egy másodperces időtúllépéssel ment végig, de ezzel is maradt a mezőny élén. Alekeszejev az utolsó akadályt leverte lovával és tíz másodperccel többet töltött a pályán a szintidőnél. Guzi egy akadályt húzott le, ezzel a 30. helyre lépett előre.
A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban az éllovas magyar 6 másodperccel rajtolt el a mezőny élén. Sokáig őrizte a pozícióját, de a legjobb futók közé tartozó és nagyszerűen lövő tizenhatodik helyről rajtoló fehérorosz Anasztaszija Prokopenko a harmadik körben megelőzte őt, majd a negyedikben a francia Elodie Clouvel is elé került. Az első három helyért járt olimpiai indulási jog. Mivel a fehéroroszoknak már volt korábbi versenyekről 2 kvótájuk, így a harmadik kvóta az olimpiai pontversenyre szállt.
A nemzetközi szövetségnek a befutó után Gulyás úgy nyilatkozott, hogy bár az élről kezdett, de a harmadik hely megszerzésével is nagyszerűen érzi magát, mert sok jó futó indult mögötte, olyanok is, akik nagyon erősek a kombinált számban. Alekszejev pár helyet visszacsúszott a laser runban, Guzi pedig jelentősen előrelépett.
Csapatban a németek győztek a magyar együttes előtt, a harmadikok pedig a fehéroroszok lettek.
Alekszejev Tamara számításaink szerint a 14. helyéért szerzett pontjaival befért azok közé, akik kvótát érő helyre jöttek fel az olimpiai pontversenyben.
Az olimpiai pontversenyből kilencen kvalifikálnak az olimpiára. Azon nemzetek esetében, akik befértek a kilencek közé, de már volt legalább két kvótásuk a korábbi versenyekről, a szövetségi kapitányok dönthetik el, hogy kit indítanak az olimpián.
Mivel Magyarország két olimpiai kvótával rendelkezik, ezért a szövetségi kapitány döntésén múlik, hogy Kovács Sarolta, Gulyás Michelle és Alekszejev Tamara közül melyik két sportoló képviselheti majd hazánk színeit Tokióban.
A vb végeredménye itt található meg.
(MOB; fotó: MTI/Kovács Tamás)
Keresés