Hagyományörzés
Gyulay Zsolt: Az UTE a magyar sport szerves része
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az Újpesti Torna Egylet (UTE) centenáriumi emléktábla-avató ünnepségén, szombaton úgy fogalmazott, a klub a magyar sport szerves része.
Felújították Bay Béla házát, Fair Play-díjat kapott Killyéni András
A Máramaros megyei, partiumi Szinérváralján szeptember közepén átadták dr. Bay Béla kétszeres olimpikon vívó, mesteredző felújított házát, melyben emlékszoba is fogja őrizni a legendás magyar vívómester emlékét. A projekt megvalósításában jelentős szerepe volt dr. Killyéni András kolozsvári olimpiakutatónak, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácstagjának, aki Fair Play-díjat vehetett át.
70, 30, 10 – id. Szívós Istvánra emlékezünk
Az olimpiai bajnok vízilabdázó id. Szívós Istvánra emlékeztek augusztus 13-án a róla elnevezett kikötőben, Szigligeten.
Szakmai út a Puskás Arénában
A Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör Egyesület (TOBKE) vezetősége július 28-án újabb szakmai utat szervezett a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségével (SMSz) közösen, ezúttal Budapestre, ahol megtekintették a Puskás Arénát és az új MVM Dome Sportcsarnokot, valamint betértek a Magyar Sport Házába is.
Mozart városában hangoltak a hazaútra a müncheni érmesek
A bajor Alpokon, majd Salzburgon keresztül vezetett a müncheni olimpia 50 éves évfordulója alkalmából rendezett emléktúra résztvevőinek hazaútja. Mozart városában - a programoknak köszönhetően - évszázadokat ugrottak vissza a '72-es játékok magyar érmesei az időben. Időutazás Mozart zenéjével, lovaskocsival és Európa egyik legrégebbi éttermével...
Visy István örökét kutattuk Salzburgban
Egy külföldi kirándulás, emléktúra arra is kiváló lehetőséget teremt, hogy a határainkon túl eltemetett olimpikonjaink sírját felderítsük, emléküket ápoljuk, tovább őrizzük. Az 1972-es müncheni olimpia 50 éves, jubileumi emléktúrájáról hazafelé tartó magyar delegáció egyik tagja, Győr Béla - a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának aktív tagja - ötletére Salzburgban felkutattuk az 1936-os lovas olimpikon, Visy István sírját.
A müncheni legendák az olimpiai faluban emlékeztek
Szombaton az egykori olimpiai faluban folytatódott a müncheni olimpia 50 éves jubileumi emléktúrája. A résztvevők a kajak-kenu versenyek helyszínére is ellátogattak.
Újra együtt München hősei
Közel 40 fős magyar delegáció vesz részt a müncheni olimpia 50. évfordulója alkalmából rendezett emléktúrán a bajor fővárosban. A küldöttség tagjai a '72-es játékok érmesei, vezetőjük az olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Bodnár András, aki Münchenben ezüstöt nyert a magyar válogatottal.
Magyar Sport Napja a Kertvárosban - Rátonyi Gáborra is emlékeztek
Az elmúlt két esztendőben a világot sújtó járvány miatt nem sok lehetőség volt a hagyományok ápolására és az ünnepek megtartására. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör ennek ellenére a Magyar Sport Napján mind 2020-ban, mind pedig 2021-ben megemlékezett az elhunyt kertvárosi olimpikonokról. Idén is rendeztek ünnepséget.
Keresés