Hét kilót az ezüstért — 85 éves Kiss Antal

A szőlő és a bor városából, a Mátra kapujától jutott el a cirka 2300 méterrel a tengerszint felett elhelyezkedő mexikóvárosi csúcsokig, oda, ahol azóta se járt magyar gyalogló olimpián. Kiss Antal 85 éves lett, őt köszöntjük.

„Mátra alján, falu szélén”, Gyöngyösön az 1935-ös év utolsó előtti napján megszületett Kiss Antal. Itt töltötte iskolás éveit, és 1951-ben a város híres testnevelő tanárának, Kömlei Károlynak a hatására itt kezdett el atletizálni is, igaz eleinte, mint közép- és hosszútávfutó. Rögtön az első évben, a Normafánál rendezett erdei futóversenyen magyar bajnok lett; közel tíz évig versenyzett ezeken a távokon. 1960-ban a nagykanizsai bányászbajnokságon edzője, a fentebb már említett Kömlei Károly benevezte — pontszerzés miatt — a 10 km-s gyaloglásra, amit nem kis meglepetésre megnyert. Ez volt az a pillanat, amikor atléta és versenyszáma egymásra találtak. Két héttel később az országos bajnokságon bronzérmet szerzett, innentől csak gyaloglásban versenyzett tovább. Az eredményességhez pedig el kellett válnia szülővárostától is, Tatabányára költözött családjával, ahol kedvezőbb feltételek mellett tudott felkészülni.

A válogatott színekben 1961-ben versenyzett először, ’74-es visszavonulásáig pedig összesen tizennyolcszor képviselhette a nemzetet világversenyeken. Három olimpián állt rajthoz. Mindközül kiemelkedik az 1968-as mexikóvárosi játékokon elért ezüstérme 50 km-n. A 20 km volt a fő száma, ám azon nem jött ki jól a lépés, és a 14. helyen ért célba. Mivel jó formában érezte magát, elindult a hosszabbik távon, mely elhatározását a szakvezetés és a sporttársak is nemes egyszerűséggel csak öngyilkos akciónak tituláltak, de nem beszélték le róla. A versenyen Szabó Miklós volt a segítője, aki folyamatosan tudatta vele, milyen állapotban vannak a versenytársai. Fokozatosan jött előre: 20 km-nél még csak a 12. volt, de a 35. kilométer után már a 3. helyen állt. Hogy mi játszódott le benne a verseny alatt, arról egy 2018-as interjúban így vallott: „Sok minden bevillant a fejemben, de a megadás nem. Ha már annyit gürcöltem a második helyért, ragaszkodtam hozzá, eszembe sem jutott, hogy kiengedjem a kezemből. Aztán Young ereje is fogyott, ami nem volt csoda, mert folyamatos volt a pályán a szintkülönbség, és a hőség is megpróbált bennünket. Most, amikor láttam a maratoni kaput, minden emlék a felszínre tört. Olyan éles lett a régi kép, mintha tegnap történt volna. Tudtam, hogy második vagyok, tudtam, ahogy beérünk a stadionba, akkor lejtőn kell menni, és nagyon vigyázni kell, amikor a rekortánra rálépek, nehogy elessek. Tudtam, hogy a lábaim már nagyon nehezen és mereven mozognak, ezért inkább azt választottam, nem az egyes, hanem a kettes pályán haladok. Ugyan többet kell mennem, de nem fenyeget a veszély, hogy a szegélyre lépek, és megbotlok. Nem maradt már sok erő bennem, de ennél fontosabb, hogy a fejem mindvégig tiszta volt. Ennek köszönhettem, hogy beestem a célba.”

Kiss Antal tehát másodikként „esett” a célba és jól mutatja, mennyire volt embert próbáló a verseny, hogy 73 kilóval állt rajthoz, ám mínusz hét kilóval kevesebbel ért célba; a másik két érmes is a végletekig kihajtotta magát, így az éremátadást csak másnap tudták ünnepélyes keretek között lebonyolítani. Ám így legalább tanúja lehetett Bob Beamon máig élő olimpiai rekordjának távolugrásban. Hetekig tartott, mire visszanyerte a versenysúlyát, és a lába is rendbe jött, de ahogy mondta a már említett interjúban: „Sohasem bocsátottam volna meg magamnak, ha kiállok és mint a riválisaim egy része feladom. De a fejem nem is hagyta, ráparancsolt a testemre, hogy ne szórakozzon. Ott a feladat, ott a cél, haladni kell, nem lófrálni.”

Az aktív sportolást München után hagyta abba, ám a sportágtól nem szakadt el, edzőként szolgálta tovább a gyaloglást. Tanítványai közül kiemelkedik Urbanik Sándor, aki a barcelonai olimpián, 20 km-n a 8. helyet szerezte meg. Civil életében 1989-ben vonult nyugdíjba a Tatabányai Szénbányák Vállalattól. A Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola tornacsarnoka 2013 óta az ő nevét viseli, és hogy mennyire kötődik még ma is szülővárosához és egykori edzőjéhez, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a város hagyományos Kömlei Károly Emlékfutás támogatói között is felleljük a nevét.

Az Isten éltesse még sokáig Kiss Antalt!

 (MOB-összeállítás; képek: MTI)