Indul a visszaszámlálás – Népünnepély Pekingben
1000 nappal a 2022-es téli olimpia kezdete előtt hatalmas ünnepséget tartottak a pekingi Olimpiai Parkban. A rendezvényen olyan „nevek” vettek részt, mint Juan Antonio Samaranch Junior (a NOB alelnöke, a korábbi elnök fia), vagy a híres színész, Jackie Chan.
Az eseményen Juan Antonio Samaranch Junior, kínai sportolók és politikusok társaságában bemutatott egy, a Linglong Towerre erősített hatalmas kijelzőt, amely már megkezdte a visszaszámlálást a játékok startjáig. A leleplezést kínai énekesek és táncosok produkciói kísérték.
Az eseményhez kapcsoltan országszerte több különböző rendezvényt – sportversenyeket, előadásokat, kiállításokat, fotópályázatokat, flashmobokat, sőt, maratont is – szerveztek a játékok tiszteletére.
„A visszaszámlálás ünneplésével egy új szakasz kezdődik az olimpia előkészítésében” – mondta Chen Jining, Peking polgármestere.
Peking 300 millió kínait szeretne bevonni a téli sportokba a játékok kezdetéig. Ez az ambiciózus célkitűzés: a lakosság 22%-át jelenti.
A versenyeket 3 helyszínen – Peking, Yanqing és Zhangjiakou – bonyolítják majd le. Több létesítményt már a 2008-as nyári olimpián is használtak, köztük a jégkorong- és a korcsolyaversenyek helyszíneit, valamint a Pekingi Nemzeti Vízi Központot – ismertebb nevén a „Vizeskockát”, amelyet a curlingesek számára „Jégkockává” változtatnak majd. Az új infrastruktúra építése is folyamatban van, a Pekinget és Zhangjiakout összekötő új vasútvonal pedig már az idei év végére elkészül.
A 2022-es téli játékokat február 4. és 20. között rendezik. Peking lesz az első város, amely téli és nyári olimpiai játékoknak is otthont ad.
(Forrás: insidethegames.biz, olympic.org)
Keresés