Jubileumi közgyűlés és Zsivótzky-emléknap Sikátoron, birkózók a Csanádiban, kiállítás Várpalotán
Közgyűlést tartott a sikátori Zsivótzky Gyula Olimpiai Baráti Kör, birkózó sportvezetők látogattak a Csanádi-körhöz, kiállítás nyílt Várpalotán. A Magyar Olimpiai Akadémia hírei következnek...
Az egyesületté válásának tizedik évfordulóját ünneplő sikátori olimpiai kör jubileumi közgyűlést tartott 2022. november 26-án, amely ezúttal a minden évben megrendezett Zsivótzky Gyula Emléknap programjába illeszkedett. A közgyűlés résztvevői két „idősíkban” tekintettek vissza a mögöttük lévő időkre. Az elmúlt hónapok eseményeit dr. Tóth Ferenc, a felügyelőbizottság elnöke foglalta össze. Beszámolója szerint a kör 2022 eltelt időszakában összességében teljesíteni tudta célkitűzéseit, tervezett éves programjai zömmel már meg is valósultak. Az esztendő egyik kiemelkedő eseményének minősítette a Magyar Olimpiai Akadémia Kisbéren tartott 75. Vándorgyűlését, amelynek kezdeményezésében és szervezésében egyaránt szerepet vállaltak az egyesület tagjai. Zsivótzky Gyula gyermekkorának egyik helyszíne, ahol a későbbi bajnok kalapácsvetés iránti érdeklődése is felébredt, méltó körülményeket nyújtott a szintén jubileumi eseménynek. A kör tagjai az év során más alkalmakkal is adóztak a névadó emlékének. Így halálának 15. évfordulóján tartott koszorúzással, majd a Magyar Olimpiai Bizottság novemberi közös megemlékezésén, s természetesen ide sorolható az évről évre megrendezett emléknap is. Dr. Printz János Károly, az egyesület elnöke ezt a gondolatot fűzte tovább, amikor az elmúlt évtizedet átívelve szólt a Zsivótzky-kör „védjegyeiről”. Előadásában kiemelte, hogy a kör tevékenyégének vezérfonalait változatlanul az alakulásakor elfogadott és lerögzített célkitűzések jelentik. Olyan hagyományteremtő rendezvényeinek sorát, mint az emléknap, a nagy érdeklődéssel zajló olimpiatörténeti konferenciák, a Zsivótzky-futások, az olimpiai bajnokunk sportolói pályafutásának állomásait követő utazások, a közös adventi séták, illetve az aktív sportolás és annak inspirálása a „zsivótzkysok” mindennapjainak részévé váltak. Az elnöki összefoglaló illusztrációjaként a helyszínen, a sikátori kultúrházban megtekinthető alkalmi „mini” kiállítás képei szolgáltak. Az ünnepi összejövetel egyik fénypontját ezúttal is a Zsivótzky-emlékdíj átadása jelentette, amelyet a jubileum évben – a község polgármestere, Kovács József Imréné és dr. Tóth Ferenc társaságában – az egyesület elnöke adott át Zsivotzky Gyuláné Komka Magdolnának, a kör egyik meghatározó egyéniségének. Kétszeres olimpikon magasugrónőnk az elmúlt években az egyesület szinte minden rendezvényén jelen volt, lelkes résztvevője és támogatója különböző olimpiai programoknak, beleértve a Magyar Olimpiai Akadémia tevékenyégét is. A díjjal kifejezett elismerése mellett a közgyűlés egyhangúlag beválasztotta a vezetőségbe. A jó hangulatú ülés és emléknap során természetesen szóba kerültek az újabb feladatok és tervek is. Az idei évben még az adventi séták jelenthetnek közös programot. A következő esztendő nagyobb eseményei közül örömmel fogadták a tagok is azt a hírt, mely szerint a MOA 77. Vándorgyűlése a közeli Mosonmagyaróváron lesz 2023 májusában. Többen megerősítették, hogy örömmel fogadnák, ha az egyesület programjai közé a pandémiás szünet után visszatérnének a farsangi összejövetelek és a konferenciák is. A találkozó résztvevőinek lehetősége volt a falu szélén kijelölt, „felújított” füves Zsivótzky-futópályát felkeresni. Volt, aki élt is ezzel, sőt rögtön teljesítette is a 73,76 m-es távot, letudva ezzel idei penzumát. Végül kis színes hírként az egyebeket követően elhangzottakból meg kell említeni, hogy az ősz folyamán a vezetőség több tagjának családja újszülött fiúcskával gazdagodott. Az egyesület elnöke, továbbá egyik alelnöke, dr. Udvardi Erzsébet és férje, Szarvas Szilveszter, valamint másik alelnöke, Vigh Domonkos és neje, az egyesület titkári feladatait is ellátó Vighné Kemény Teréz egyaránt nemrég született (legkisebb) unokájáról mesélhet. Időközben a néhány napos kis Benedekkel ehhez a körhöz is csatlakozott polgármester asszony. A nagyszülők friss beszámolóiból egyértelműen kiderült, hogy a kicsik igazán szeretnivalók, aranyosak és láthatóan tehetségesek. Elképzelhető, hogy névsoruk (a Vigh családból Krajczár Kornél, Kisbérről Kondics Nándor, valamint Kovács-Eső Benedek és Printz Ádám) egy-két évtized múlva valamelyik sportág négyesét vagy éppen az akkori olimpiatörténeti vetélkedő jeles csapatát fémjelzi majd…
A november 30-ai közgyűlésen elfogadott CSANÁDI100 emlékév programján belül Ali Csilla, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) Európai Szekciójának titkára, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) nemzetközi referense; Bacsa Péter a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) Büró tagja, a MBSZ ügyvezető alelnöke; valamint Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja voltak a vendégek a Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium ebédlőjében, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör rendezvényén. Budai Tibor, a kör felügyelőbizottságának vezetője kérdéseire, a jó hangulatú, tartalmas beszélgetésből sok új információval gazdagodtak a megjelentek. A rendezvényen részt vett Győr Béla, a MOA főtitkára.
December elsején, csütörtökön délután, Várpalotán, a Thury-vár Márványtermében rendezte meg a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör a hagyományos évvégi kiállításának ünnepélyes megnyitóját. Az idei kiállítás újítása az volt, hogy a kör tagjai a magánemberként kapott elismeréseiket mutatták be a nagyközönség számára. Szöllősi János, a kör elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük is külön Campanari-Talabér Mártát, Várpalota polgármesterét, Győr Bélát, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárát, az önkormányzat képviselőit. Majd Simon Ágnes, a Ráköczi Telepi Tagiskola vezetője mutatta be iskoláját, annak sportéletét, ezután Győr Béla köszöntötte a megjelent vendégeket. Külön köszönetet mondott a polgármester asszonynak és a képviselőknek azért, hogy a kör vezetőinek és tagjainak így elismerik helyi szinten is a tartalmas munkáját, és az elismeréseknél figyelembe veszik a MOA javaslatát is. A megnyitó fénypontjaként Pócsik József, a kör elnökségi tagja bemutatta egyenként a kör kiállítóit és vitrinjeiket. A szép számban megjelentek ezután megtekintették a kiváló tartalommal megtöltött vitrineket és kötetlen baráti beszélgetéssel zárták a szép délutánt.
(MOB-MOA/PJK, GyB; fotó: PÁ, Róth Tamás, VOBK)
Keresés