Karé Réka olimpiai szinten belül !
Kitűnően vitorlázott szombaton a magyar laseres Karé Réka és . helyre jött fel az Ezüst csoportban.
Felkerült a boltenhageni Laser Radial világbajnokság honlapjára az összetett lista tíz futam után!
Karé Réka már kilenc futam alapján is előre lépett olimpiai kvóta szinten belülre, a tizedikkel pedig megerősítette helyzetét!
Most már csak a Virgin-szigeteki Roller Mayumi van előtte azok közül, akik az Ezüst csoportban elérhető három olimpiai indulási jog valamelyikére hajtanak.
A kilencedik futamban ugyan 21. lett az Ezüst csoportban, amit rossznak gondolhatnánk, ám a legfontosabb ellenfelek egy kivétellel mögötte végeztek. Nyilvánvalóan velük mehetett a rossz oldalra, ami érett taktikázást mutat. Mert hiába látja az ember, hogy más lesz a jó, mint ahová éppen az ellenfelek mentek, mégis őket kell inkább tartani a meglepetések elkerülése érdekében.
Réka a 21. hellyel kilenc futam után az Ezüst csoportban a hetedikre jött fel, és csak két kvalifikációra hajtó ellenfél maradt előtte. Igaz, közvetlenül mögötte is az olimpiára vágyók sorakoztak.
Ám ezután Karé Réka a tizedik futamban 2. helyen ért célba! Az első helyen Mayumi hajtotta be magát.
Réka ezzel 4. az Ezüst csoportban. Annak ellenére, hogy immár két kiesőt számítanak tíz futam után, és ő kevesebb pontot ejtett, mint az ellenfelek! Kilenc futam után még előtte volt Lygoe Beth (LCA - most már megnéztem: ez Santa Luciát jelent), ám ő a tizedik futamban 47. helyen ért célba.
Jelenleg a kvótáért küzdők közül a Virgin-szigeteki lány van csak előtte 18 ponttal. Ám maradjon, ha a többiek viszont nem előzik vissza holnap, a világbajnokság utolsó napján!
Női Laser Radial világbajnokság Ezüst csoport összetett állás 10 futam után
Az Arany csoportban vitorlázók közül hat nemzet POL, URU, GUA, AHO, RUS, GRE már megszerezte az olimpiai kvótát.
Az Ezüst csoportban a még kiadó három helyért hatalmas a tülekedés. A kvóta esélyesek között van Karé Réka is.
A három szabad kvótás helyért még versenyben levők az ezüst csoportban:
ISV 174, HUN 192, VEN 199, EST 203, ISR 206, PER 215, IND 219, LCA 223, UKR 235,... stb.
A másik magyar induló Héjj Viktória az 59. ebben a csoportban.
A 470-es osztályban a férfiaknál ausztrál, a nőknél brit bajnokot avattak.
Györffy Bálint, Lillik Ákos a 61., Péch Fanny,Héjj Eszter a 48. helyen végzett.
Ez az eredmény mindkét magyar egységnek kevés volt, hogy olimpiai kvótát szerezzen.
A finn hajóosztályban a brit Ben Ainslie fölényesen szerezte meg a világbajnoki címet, s a látottak alapján hatalmas esélyese a hazai vízeken rendezendő olimpiának.
Pál Gaszton kezdetben jól állt azolimpiai kvalifikáció versenyben, de nem tudott egyenletes teljesítményt nyújtani, s a 44. helyezésével lemaradt az olimpiai kvótáról. Honfitársa Beliczay Márton csupán öt hellyel a 49. pozícióban fejezte be a versenyt.
Világbajnokság
470.es hajóosztály
Férfiak
Világbajnok: Mathew Belcher/Malcolm Page (Ausztrália) 32, 2. Pierre Leboucher/Vincent Garos (Franciaország) 43, 3. Sime Fantela/Igor Marenic (Horvátország) 67, 4. Joonas Lindgren/Niklas Lindgren (Finnország) 69, 5.Lucas Calabrese/Juan de la Fuente (Argentina) 74, 6. Ryunosuke Harada/Yugo Yoshida (Japán) 83,...62.Györffy Bálint, Lillik Ákos 279
Kvótát szerzett: Oroszország (15.hely), Korea (20), Kanada (22), Törkország (23), Írország (24), Chile (31), Dél-Afrika (32)
Nők:
vb: Hannah Mills/Saskia Clark (Nagy-Britannia) 65, 2. Camille Lecointre/Mathilde Geron (Franciaország) 67, 3. Lisa Westerhof/Lobke Berkhout (Hollandia) 67, 4. Jo Aleh/Polly Powrie (Új-Zéland) 74, 5. Ingrid Petitjean/Nadege Douroux (Franciaország) 88, 6. Ai Kondo/Wakako Tabata (Japán) 94,...48.Péch Fanny, Héjj Eszter 233
Kvótát szerzett: Dánia (7), Kína (15), Lengyelország (21), Horvátország (24), Ausztria (25)
Finn hajóosztály
vb: AINSLIE Ben (Nagy-Britannia) 10, 2.WRIGHT Edward (Nagy-Britannia) 30, 3. HOEGH-CHRISTENSEN Jonas (Dánia) 64, 4.KLJAKOVIC GASPIC Ivan (Horvátország) 72, 5. NIRKKO Tapio (Finnország) 72, 6.KULA Piotr (Lengyelország) 80
44.PÁL Gaszton 338,...49.BELICZAY Márton 381
Kvótát szerzett: Lengyelország (6), Németország (20), Ausztria (23), Csehország (24), Törökország (29), Kína (29)
(Forrás: hunsail.hu, MOB)
Keresés