Kijelölte a nankingi kosárlabdatorna csapatait a magyar szövetség
Meglepetésként érte a hír a Magyar Kosárlabda Szövetséget, miszerint mind a lányok, mind a fiúk indulhatnak a nankingi olimpia 3x3-as kosárlabdatornáján.
A válogatást megnehezítette, hogy mindkét nem képviselői az U18-as Európa-bajnokság B divíziós tornájára készülnek.
A fiúknál végül a Horváth Kristóf István, Kis Attila Raul, Major Gergely, Mike János alkotta négyes képviselheti hazánkat a fiatalok olimpiáján.
A lányoknál nehezebb volt a helyzet a csapat kijelölésénél, hiszen az U18-as korosztály jelenleg is Kecskeméten készül a július 17. és 27. közötti B diviziós Európa-bajnokságra, amelynek Temesvár, Nagyvárad ad otthont.
A szakvezetés végül úgy döntött, hogy a kontinensviadalra készülők közül Aho Nina Daniella, Nagy Dorottya, Tóth Timea, Simon Cintiával kiegészülve készülhet a nankingi olimpiára.
Aho, Nagy és Tóth az elmúlt évben szerepelt az utrechti EYOF-on bronzérmet nyert magyar csapatban is.
Mindkét gárda felkészülését Mészáros Lajos, további szakemberek bevonásával felügyeli.
(A képen az EYOF csapat, az alsó sorban balról a második Nagy Dorottya, az alső sor jobb szélén Aho Nina. A felső sorban balról az ötödik Tóth Timea.)
(MOB-bl)
Keresés