Kokó jött, látott és győzött

“Olyannak lenni, mint bárki más, de olyat tenni, amit senki más.” – ez volt az augusztus 17-én 50. születésnapját ünneplő Kovács István ökölvívó meccsnadrágjába hímezve. A magyar boksz mindmáig utolsó olimpiai aranyérmese pedig előbb a sportág első magyar amatőr, majd később profi világbajnoka lett. Megcsinálta!

A 70-es évek Kőbányáján felcseperedő Kovács Istvánt gyerekkora élelmességre, önállóságra és bátorságra nevelte. Csakúgy, mint kortársai, ő is sokmindenbe belekóstolt, egyebek mellett focizott, dzsúdozott – egyszóval kereste az útját. Na meg persze, ahogy sok más gyerek, ő is hős akart lenni, de ellentétben másokkal, ő az is lett. Egy ország, egy nemzet ünnepelt csillaga.

Viszonylag későn, 14 évesen járt először bokszedzésen, utána viszont törzsvendége lett a kötelek határolta szorítónak. Eleinte azonban nem tűnt ki tehetségével, fizikuma átlagosnál gyengébb volt. Munkával, hittel és akarattal viszont kihozta magából a maximumot. És hogy ez mire volt elég?

Az 1988-as lengyelországi junior Európa-bajnokságon a semmiből nyert, úgy, hogy arra senki sem számított, kivéve talán nevelőedzőjét, Wallenhofer Zoltánt és későbbi trénerét, Szántó Imrét, azaz Öcsi bácsit. Ez volt az a pillanat, amikor Kokóban tudatosodott, az ökölvívásban teljesedhet ki, ezen a területen válhat hőssé.

Ezután sorra jöttek a sikerek, immáron a Vasas ökölvívójaként és a felnőttek között. Kovács István zsinórban nyerte a magyar bajnoki címeket, 1990-ben őt választották a legjobb honi ökölvívónak, sőt megkapta a legtechnikásabb hazai bokszolónak járó különdíjat is. Egy évre rá őt választották az év magyar sportolójának. Európa-bajnok, majd a sportág első magyar amatőr világbajnoka lett, méghozzá 51 kg-ban, azaz légsúlyban kesztyűzve. Ekkoriban már kialakult jellegzetes, rendkívüli intelligenciával és ütemérzékkel párosuló vívószerű bokszstílusa. Ezzel a virtuozitással mentálisan is képes volt ellenfelei fölé kerekedni.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy Kokó nem is annyira titkos aranyesélyesként utazott az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokra, ahol aztán az elődöntőben kijózanító pofont kapott. Az észak-koreai Csoj Csol Szul ugyanis pontozással, váratlanul simán legyőzte, így az olimpiai cím várományosaként Spanyolországba érkező magyar versenyzőnek be kellett érnie a bronzéremmel.

A kudarc padlóra küldte, a számára csalódást keltő szereplés olyannyira megviselte, hogy kis híján végleg felhagyott az ökölvívással, de szerencsére nem tette.

Négy évvel később aztán, ha lehet, még jobb formában érkezett az ötkarikás játékokra. Az atlantai olimpia évében – ekkor már harmatsúlyban versenyezve –  ismét Európa-bajnok lett és a magyar bajnokságot is simán nyerte. Fantasztikus éve volt, legyőzhetetlennek érezte magát. A játékok előtt egy barátjával pihenésképpen bejárták az Egyesült Államok keleti partvidékét, ellátogattak a közelgő olimpia leendő helyszíneire is. Kokó innen küldött képeslapot edzőjének, Szántó Öcsi bácsinak, amin ez állt: „Jöttünk, láttunk, győzünk.”. Nem sokkal később Kovács István az olimpiai döntőig vezető úton könnyedén menetelt, talán csak az elődöntőbeli thaiföldi ellenfele ráncigálta meg egy picit az oroszlán bajszát, hogy aztán a döntőben a sportág nagyhatalmának számító Kuba öklözőjét, Alfredo Mesát is könnyedén múlja felül. A döntő utolsó menete előtti szünetben az ihletett formában bokszoló Kokó azt mondta Szántó Imrének, hogy ezt ők bizony már megnyerték... nem tévedett.

Ez volt a magyar ökölvívás 10. olimpiai bajnoki címe, ezzel pedig Kovács István, a teljesség igénye nélkül olyan kiemelkedő egyéniségekhez csatlakozott, mint az első aranyérmes Kocsis Antal, a háromszoros bajnok Papp László vagy éppen a Kokóhoz hasonlóan a Vasasban felkészülő Gedó György.

Az atlantai játékokat követően Kokó 1997-ben Budapesten megnyerte pályafutása második amatőr világbajnoki címét, majd profinak állt, csatlakozott az időszak legjobb csapatához, a német Universumhoz. A profik között 2000-ben Steve Robinson legyőzésével Európa-bajnoki címet szerzett, egy évvel később pedig az Antonio Díaz elleni kiütéses győzelemmel a sportág első magyar profi világbajnoka lett.

Még ugyanebben az esztendőben Julio Pablo Chacontól elszenvedte profi karrierje egyetlen vereségét. Ezt követően még kétszer ringbe lépett, majd szögre akasztotta a bokszkesztyűket.

Az élsport után is nagyszerűen feltalálta magát, hiszen már a pályafutása alatt is tudatosan készült erre az időszakra. Közgazdász és ökölvívó-szakedzői diplomája is van, németül, valamint angolul kiválóan beszél. Több vállalkozást is indított, televíziós műsorvezetőként dolgozik, emellett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagykövete.

A sporttól sem szakadt el teljesen, hiszen máig karban tartja magát, Ironman versenyeken vesz részt, a Ferencváros igazolt sportolója. Ami a bokszot illeti, supervisorként (felügyelőként) tevékenykedik, a WBO, azaz a Bokszvilágszervezet alelnöke, európai részlegének elnöke, jelenleg pedig tagja a 2021-re halasztott tokiói olimpia ökölvívótornájának szervezéséért felelős bizottságnak.

Kőbánya díszplogárának, a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjasának három gyermeke van. Első felesége, Serfőző Krisztina két gyermekkel, Bencével és Gergővel ajándékozta meg. Második felesége, Garami Krisztina, akinek 2018-ban egy sportversenyen kérte meg a kezét, még ugyanebben az esztendőben hozta világra Zalánt.

Kovács István ma 50 éves. Isten éltesse!