Maradt egy magyar kvóta Szófiában
A szófiai olimpiai kvalifikációs verseny utolsó versenynapon négy magyarért szoríthatunk. Ezen a napon a vigaszágra sem került magyar birkózó.
A 72 kilós Godó Kitti is kikapott a negyeddöntőben vasárnap a birkózók Szófiában zajló olimpiai selejtezőjén, melynek zárónapján két kötöttfogású és a négy női súlycsoport küzdelmeit bonyolítják le.
Godó könnyed nyolcaddöntős sikere után nem tudott mit kezdeni a 2009-ben világbajnoki hetedik, azeri Dina Ivanovával, aki az első menetben kitolta őt a szőnyegről (0-1), a folytatásban pedig megismételte ezt, majd utána állásból ledöntötte a földre, és kétszer megpörgette (0-6).
Godó búcsúja azt jelentette, hogy ezen a kvalifikációs versenyen a magyarok - a szabadfogású 120 kg-os Ligeti Dániel győzelme révén - egyetlen kvótát szereztek, így egyelőre négy magyar birkózó lehet ott Londonban.
A kötöttfogásúaknál Módos Péter (55) és Deák Bárdos Mihály (120), továbbá a nőknél Sastin Marianna (63) a tavalyi, isztambuli világbajnokságon szerzett indulási jogot.
Szófiában minden súlycsoportban csak a döntősök jutottak olimpiai kvótához, azaz aki vereséget szenvedett a fináléba vezető úton, annak még két lehetősége maradt, hogy megváltsa londoni repülőjegyét: a jövő hétvégi kínai és a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs verseny.
A magyar versenyzők eredményei:
Selejtező
Kf. 96 kg: Marthin Hamlet Nielsen (norvég) – Kiss Balázs 1:0, 1:0
Nyolcaddöntő
N 48 kg: Dénes Mercédesz – Lenka Matejová (szlovák) 1:0, 1:0
N 55 kg: Petra Olli (finn) – Barka Emese 1:0, 2:0
N 72 kg: Godó Kitti – Elena Mudrag (román) tus, 1:0, 6:1-nél
Negyeddöntő
N 48 kg: Estera Dobre (román) – Dénes Mercédesz 2:0, 1:0
N 72 kg: Dina Ivanova (azeri) – Godó Kitti 1:0, 6:0
A döntők szereplői (akik ezzel kvótát szereztek)
Kf 96 kg: Ardo Arusaar (észt), Artur Alekszanjan (örmény)
Kf 120 kg: Jurij Patrikejev (örmény), Jevgeni Orlov (ukrán)
N 48 kg: Iwona Matkowska (lengyel), Alexandra Engelhardt (német)
N 55 kg: Julija Ratkevics (azeri), Maria Prevoloraki (görög)
N 63 kg: Julija Osztapcsuk (ukrán), Ljubov Voloszova (orosz)
N 72 kg: Katyerina Burmisztrova (ukrán), Anna Jenny Fransson (svéd)
A végeredmények:
Kf 96 kg: 1. Alekszanjan (örmény), 2. Arusaar (észt), 3. Timcsenko (ukrán) és Gadabadze (azeri), …13. Kiss Balázs
Kf. 120 kg: 1. Patrikejev (örmény), 2. Orlov (ukrán), 3. Kutsziubasz (görög) és Csugosvili (fehérorosz)
N 48 kg: 1. Matkowska (lengyel), 2. Engelhardt (német), 3. Fjodorova (orosz) és Costa dos Santos (portugál), …9. Dénes Mercédesz
N 55 kg: 1. Ratkevics (azeri), 2. Prevoloraki (görög), 3. Gomis (francia) és Cristea (moldovai), …13. Barka Emese
N 63 kg: 1. Osztapcsuk (ukrán), 2. Voloszova (orosz), 3. Michalik (lengyel) és H. Johansson (svéd)
N 72 kg: 1. Fransson (svéd), 2. Burmisztrova (ukrán), 3. Wieszczek (lengyel) és Unda González de Audicana (spanyol), …7. Godó Kitti
(Forrás: MTI,birkózó szövetség)
Keresés