Nagy Konrád 1500-on 29., 1000-en javítana
A férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában kedden 18 pár versenyzett az érmekért. Nagy Konrád a 29. helyen végzett.
A kétszeres olimpikon magyar gyorskorcsolyázó a hatodik párban ment kínai ellenféllel, akit megelőzött és legjobbjától elmaradva 1:49.01 perces eredménnyel ért célba. Ezzel a 29. helyen fejezte be a versenyt.
„Egyáltalán nem vagyok az időmmel elégedett. Ha futok egy ilyen időt, és azt érzem, hogy ez jó volt, megcsináltam úgy, ahogy kellene, jól kiviteleztem, technikailag összehoztuk, ahogy annak lennie kell, azt mondom, rendben, de ez most nem így volt. Azért eshettem egy kicsit szét, hogy nem ismerem ezt a kínai srácot, nem hallottam még róla. Csak az eredményeit láttam, és volt köztük talán egy világkupás is. A szintidőt megfuthatta bármikor, és elindulhatott valakinek a kvótahelyén. Mivel nem ismertem, nem tudtam, mit fog hozni a futamban. Aztán amikor a rajtnál otthagytam – ugye nagyon sokat gyakoroltuk a rajtot – úgy éreztem, na ennek most jónak kell lenni. Tudtam, hogy ott van mögöttem, de nem láttam, nem hallottam, hogy kaparja a jeget, gondoltam, ez jó lesz. Nem sokkal később mutatják nekem, mennyi is az az annyi. Ennyi csak, tényleg? Aztán onnantól szétesett. Próbáltam gyorsulni, de nem igazán tudtam tartani a tempót” - foglalta össze Nagy Konrád.
A phjongcshangi magyar zászlóvivő azt is elmondta, a melegítésnél még egész nyugodt volt, biciklizés közben is nyugodt volt, majd, amikor bemen a jégre futam előtt, akkor már kicsit izgult, de nem volt igazán stresszes. A második körben viszont picit szétesett fejben is és technikailg is.”
„A következő versenyemig van még tíz nap, benne egy kis pihenés, összeszedem magam, és a szám maga rövidebb is lesz. Remélem, a jég is picit jobb, gyorsabb lesz, nekem jobban fog feküdni, és egy egész jó időt tudok menni, amire azt mondhatom, hogy „na ez tényleg jó” - tette hozzá.
Ezt a jeget puhának éreztem. Tegnap, amikor edzettünk, nagyon jó volt, kemény volt, most azért már késő este van, lement több futam, többször húzták fel vízzel, itt a sok néző, melegebb lett a csarnokban, az is puhítja egy kicsit, valahogy a tegnapihoz képest ma annyira nem feküdt.”
Nagy Konrád négy évvel ezelőtt Szocsiban a 26. helyen zárt, most 1:45 perc alatti időt szeretett volna futni, de ettől elmaradt.
Az aranyérmet a holland Kjeld Nuis szerezte meg, másodikként honfitársa, Patrick Roest, harmadikként pedig a hazai közönség előtt szereplő Kim Min Szok végzett a 35 fős mezőnyben.
Gyorskorcsolyában eddig mind a négy számot a hollandok nyerték.
1500 méteren a világcsúcs 1:41.02, az olimpiai rekord 1:43.95.
(MOB/VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés