Nanjing 2014: Icho, a japán birkózó bajnoknő is sportlegenda-példakép
A japán, háromszoros olimpiai bajnok birkózó, Kaori Icho is a NOB nanjingi sportlegenda-példakép programjának kiválasztottjai közé került. Icho 29 évesen a sportág női versenytörténetének egyik legsikeresebb birkózója. A II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat (YOG) 2014 augusztusában rendezik.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság március közepén honlapján hozta nyilvánosságra azt a listát, mely a példaképek neveit tartalmazza.
Három olimpiai aranyérme mellé nyolcszor még a világbajnoki dobogó tetejére is felállhatott. Jelenleg a zsinórban 153. nyertes meccs rekordját is ő tartja.
“Sportlegenda-példaképként a fiatalok elé állni hatalmas megtiszteltetés. Így lehetőségük van meglátni, hogy sportolóként mit csinálok, ami a legsikeresebbé tesz. Hiszem, hogy a gyerekeknek átadható a birkózásban megtalált örömöm. És ha megszeretik, hosszú ideig ragaszkodnak majd hozzá. Mikor kislány voltam heti kétszer volt edzésünk, de ez kevésnek bizonyult, hiszen alig vártam már az újabb alkalmat!” - nyilatkozta Icho.
Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnöke szerint Kaori Icho kíváló sportklasszis és sportmodell-példaképnek tökéletesen ideális személyiség. “A FILA mindemellett elkötelezett a női birkózás fejlesztése mellett, ezért is vagyunk szerencsések, hogy egy ilyen inspiráló bajnokunk terjesztheti a sportág üzenetét fiatal hölgyeknek szerte a világban“- fűzte hozzá.
A támadó stílusáról és világszínvonalú technikáiról ismert Icho, a nők számára csak 2004-óta megnyílt olimpiai sportág modern legendája.
Két újabb súlycsoport bevezetésével, 2013-ban már 6 kategóriában indulhattak a versenyzők, így Icho is megtalálta a neki megfelelőbb, 60 kg-os súlycsoportot, amiben jelenleg a világ legjobb versenyzője. Nanjingban a birkózás versenyszámai augusztus 25-27-ig lesznek programon.
(FILA)
Keresés