Negyedszer Balaton-kerülő bajnok Litkey Farkas
Címét megvédve Litkey Farkas nyerte a szóló vitorlázók Balaton-kerülő versenyét.
A győztes immár negyedszer bizonyult a legjobbnak, a tavalyi sikerét megelőzően 2004-ben és 2007-ben volt ő a leggyorsabb.
A Kékszalag tízszeres győztese, Litkey Farkas (jobbról) és csapata edzenek 41 lábas katamaránjukkal a Balatonon, Siófok közelében. Rekordrészvételre számítanak a szervezők július 5-én megrendezésre kerülő 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíjon. MTI Fotó: Turcsi Gábor
A sportági szövetség beszámolója szerint Litkey gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a start után tizenöt perccel ugyanis már az élen vitorlázott, és gyorsan ellépett a mezőnytől.
Összesen harmincketten indultak a TBS Nagydíjon, melyen egyedül kellett a vitorlázóknak helyt állniuk a fedélzeten. A péntek déli, balatonfüredi rajt után Tihany, Balatonszemes, Keszthely, majd a keleti-medence, Balatonalmádi és Balatonaliga következett. Litkey (Code8 - Budapest Bank) 17 és fél órához közeli idővel fejezte be a versenyt. A második helyen Varga Lajos (Nelson), a harmadikon pedig Pálinkás Csaba (Vizes 8-as) végzett.
(Forrás: mti)
Keresés