Női Euroliga: a Kassa megdolgozott a győri sikerért
A női kosárlabda Euroliga alapszakaszában az A-csoport 7. fordulójában a Good Angels Kosice hét ponttal nyert a Hat-Agro Uni Győr vendégeként. A házigazdák rossz kezdést követően kiegyenlített csatába bocsátkoztak, megkezdték a felzárkózást, de a végjátékban ismét a Krivacsevics Tijana vezérelte vendégek domináltak. A továbbra is nyeretlen Győr hetedik vereségét szenvedte el, a Kassa 4/3-mal várja a folytatást.
Labdaszerzés után fél perc alatt három dobást rontottak a győriek, majd utána még sokkal többet... A házigazdák első kosarára közel öt percet kellett várni – de az legalább Joslyn Tinkle triplája volt –, ám addigra a vendégek már elhúztak 6–0-ra. A légiós nyolc ponttal zárta az első negyedet, a gyenge kezdés után kiegyenesedő Győr viszont 12-vel, így nyolcpontos hátrányt szedett össze az első szünetre. A vendégek vezére a tíz perc alatt ugyancsak nyolc pontig jutó Krivacsevics Tijana volt (12–20).
Szívós mezőnymunkával, sok lepattanót szerezve feljött a Győr, de legalábbis már nem érződött a kezdeti kilátástalanság, és nagy különbség a parketten lévő felek között. Kevés volt a pont mindkét oldalon, a szívós védőfalak jól állták a rohamokat. A szünet előtti hajrá a győrieknek sikerült jobban – viszont továbbra is egyszemélyes csapatnak tűnt a Győr, Tinkle két felvonás alatt szerzett 16 pontjával és nyolc lepattanójával kulcsembernek bizonyult –, akik a negyedet két ponttal megnyerve közelebb lopták magukat a vendégekhez a nagyszünetre (28–34).
Elveszítette a fonalat a Kassa, a Győr ezt kihasználva egyenlő csatába bocsátkozott. Sőt, a játékrészt újfent megnyerve abszolút belátható távolságon belülre került a vendégekhez, és amennyiben a házigazdák nüansszal szerencsésebbek – vagy erőteljesebben támadnak, bár Laklóth Anna és Semsei Barbara is erőteljes pontgyártásba kezdett –, akár a vezetést is átvehették volna. Így viszont maradt a mínusz négy (45-49).
A záró felvonás elején nagyon odafigyelt a védekezésére a Kassa, és ez a győriek fáradságával egyetemben azt eredményezte, hogy a különbség nőtt. A negyed közepéhez érve tíz pont körül tudta tartani előnyét a vendégcsapat. Becsülettel próbálkozott felzárkózni a Győr, amely sikerült is, de a végjátékban már idő szorításában többször nem kidolgozott pozíciókból dobtak a hazaiak, akik végül hét ponttal maradtak alul (60–67).
Krivacsevics a mezőny legeredményesebb játékosaként 24 ponttal zárt, a győriek legponterősebb kosarasa Tinkle 18-ig jutott. A lepattanózásban viszont utóbbi volt a jobb (10–8). A Kassa a Közép-európai Liga éllovasa 17/1-es mutatóval, a győriekkel abban a sorozatban még nem mérhették össze magukat, viszont a mostani teljesítményükkel a Rába-partiak abban a mezőnyben aligha vallanának szégyent.
A magyar csapat egy hét múlva az olasz Schio vendége lesz.
NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, A-CSOPORT, 7. FORDULÓ
HAT–AGRO UNI GYŐR–GOOD ANGELS KOSICE (szlovák) 60–67 (12–20, 16–14, 17–15, 15–18), Győr, 300 néző. V: Vinasi (román), Gomez–Lopez (spanyol), Liszka (lengyel)
GYŐR: SEMSEI 10/6, Ivanovics 3/3, LAKLÓTH 15, TINKLE 18, Diamant 4. Cs: Koch 2, Mansaré 6, Czirják 2, Pénzes, Fejes R
KOSICE: BOJOVICS 11, Kissová, Perkins 9/3, Jánosciková, HRUSCÁKOVÁ 14, Cs: KRIVACSEVICS 24, Abdi 3, Zietara, Bálintová 6.
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Nem vagyok elégedett az eredménnyel, mert nyerni szerettünk volna. Megilletődötten kezdtünk, és bár többször is felzárkóztunk, ez sok erőnket emésztette fel. A ki nem kényszerített hibáink pedig döntőnek bizonyultak.
Peter Jankovic (másodedző): – Nehéz mérkőzésre számítottunk és ez be is következett. Büszkék vagyunk a csapatra, mert bár nem játszottunk nagyon jól, de egy olyan mérkőzésen nyertünk, amelyen sok hiányzót kellett nélkülöznünk.
AZ ÁLLÁS: 1. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 13, 2. Beretta Famila (olasz) 11, 3. Good Angels Kosice (szlovák) 11, 4. Kayseri Kaski spor (török) 11, 5. Tango Bourges (francia) 10, 6. HAT-AGRO UNI GYŐR 7
Latoya Williamst elengedi a PEAC-Pécs
A PEAC-PÉCS női kosárlabdacsapatának amerikai centere, Latoya Williams kihagyta a legutóbbi, DVTK elleni rangadót is, a klub pedig ma arról adott tájékoztatást, hogy felfüggeszti a játékossal való szerződését, és hazaengedi őt.
A pályán kulcsfontosságú szerepet betöltő kosaras az idei naptári évben a bokasérüléséből adódóan szinte egyáltalán nem tudott edzésmunkát végezni. A meccseket vállalta, és ott igyekezett is a tőle telhető legjobbat nyújtani, de az edzésmunka hiánya nyilvánvalóan kihatott a teljesítményére és egyéb megnyilvánulásaira is.
„Sem mi, sem ő nem volt elégedett azzal, amit ebben a naptári évben produkált, és ez láthatóan őt is zavarta. Nem érezte jól magát ebben a helyzetben, és kérte tőlünk, hogy engedjük haza. Úgy döntöttünk, hogy teljesítjük a center kérését, akivel a megkötött szerződés pontjait a klub betartotta. Aláírtunk Latoyával egy olyan megállapodást, melynek alapján felfüggesztjük a szerződését, s ha a PEAC-Pécs igényli, akkor február 24-ig visszajön Pécsre, és a csapat szolgálatába áll. A játékos szombaton utazik haza, mi pedig keressük a klub számára legelőnyösebb megoldást ebben a helyzetben” – mondta Mészáros Zalán, a klub ügyvezetője.
(Forrás: NSO)
Keresés