Női NB I: Biztosan győzött a Sopron az MTK ellen
A Magyar Bajnoki Középszakasz második fordulójában az MKK Budapest együttesét látta vendégül a Sopron gárdája. A hazai együttes légiósa közül Kelly Faris maradt ki a keretből. Kuttor Enikő pedig betegség miatt nem tudott pályára lépni.
Nagy elánnak kezdte a Sopron a mérkőzést, melynek eredményeként pillanatok alatt 9 pontos előnyre tett szert (11-2). A fővárosiak zóna védekezésre álltak át, mely hatásosnak bizonyult (21-16).
A második negyed közepén meglépett a hazai csapat a vendégektől, különösen Simi és Tete volt aktív. A félidőre 20 pontos előnyt harcolt ki a Sopron (44-24).
A harmadik negyed második felében több hibát is vétett a védekezés terén a Sopron, melyet Igor Polenek edző nem hagyott szó nélkül (27. perc 52-36).
A lefújásig hátralevő idő nem hozott lényeges változásokat. A mérkőzés elérte célját, kulcsembereit pihentetve is magabiztosan gyűjtötte be a győzelmet a hazai gárda (74-52).
A Sopron szerdán az Euroliga utolsó előtti fordulójában a Montpellier otthonában kellene, hogy egy kedvező eredményt elérjen.
Vélemények a találkozó után:
Igor Polenek: A szerdai Euroliga ütközet után igyekeztünk pihentetni azokat, akikre nagy teher hárult hét közben. Örülök, hogy Simon Zsófi a sérülése után jön fel, mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesít. A hibák ellenére a fiatalokkal is elégedett vagyok. Hosszú és fárasztó a szezon, szükség van rájuk, hogy tehermentesíteni tudjuk a kulcsembereket.
Stevan Cupic: Az első negyedben és a szünet után is egyenlő ellenfelei voltunk a Sopronnak, a második 10 percben azonban kiütközött, hogy ők az Euroligában szerepelnek. Azt gondolom összességében nem voltunk rossz ellenfél, a szurkolóknak is tudtunk mutatni valamit magunkból.
Simon Zsófia: Nagyon örülök, hogy a sérülésem után egyre jobb formába lendülök. Jó hangulatú mérkőzésen vagyunk túl, és a csapatként is jól dolgoztunk.
Dragana Svitlica: Az alapszakasz után nehezebb ellenfelek következnek most a sorban, akik ellen igyekszünk a legjobbunkat nyújtani. Úgy érzem, ma is jól teljesítettünk, és sikerült újabb lépést tenni a fejlődés terén. A hibáinkból pedig szeretnénk tanulni a következő mérkőzésig. Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyertek!
UNIQA EUROLEASING SOPRON - MTK Budapest 74-52 (21-16, 23-8, 16-15, 14-13), Sopron, 200 néző
UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 9/3, Böröndy V. 3, Simon 14/6, Hawkins 13, Stankovic - Cs.: Tetemondova 14/9, Ciglar 12/3, Krnjic 5, Licskai 4, Zsovár -, Weninger -
MTK Budapest: Medgyessy 6, Svitlica 20, Orsó -, Reiner -, Vukov 5/3 Cs.: Baksa 6/3, Bagi 6, Miháczi 4, Szabó V. 3, Cymmer 2, Varga B. -
(Forrás: wb-sopron.com)
Keresés