Ökölvívás
Csötönyi Sándor az európai boksz legfelső vezetésében
Csötönyi Sándort újra beválasztották a nemzetközi ökölvívószövetség európai szekciójának végrehajtó bizottságába és háromfős vezető testületébe, s emellett elnyerte az EUBC technikai és versenybizottságának elnöki posztját is.
Profinak áll az olimpiai és világbajnok kínai ökölvívó
Profi szerződést írt alá a kínaiak legkiválóbb amatőr ökölvívója, a kétszeres olimpiai bajnok Csou Si-ming.
Csütörtökön ünnepli Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívó 75. születésnapját
Török Gyula Kispesten született 1938. január 24-én.
A mindössze 161 cm magas, "Béka" becenévre hallgató öklöző a Kispestben kezdett el bunyózni, legnagyobb sikereit azonban a Vörös Lobogó, majd az MTK színeiben aratta.
Ökölvívó edzőkonferencia MOB-os előadásokkal és támogatással
A Tatai Edzőtáborban tartotta hagyományos edzőtovábbképzését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. Az eseményen 103 ökölvívó edző vett részt, az előadásokban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezető szakemberei is részt vállaltak.
Kubába mennek a bokszolók
Jövő hétfőtől csaknem két hétig Kubában edzőtáborozik a magyar férfi ökölvívó-válogatott.
Brit olimpikont igazolt a Golden Boy
Amir Khan, a már visszavonult Ricky Hatton és a korábbi cirkáló-, valamint nehézsúlyú világbajnok David Haye után újabb brit reménységet igazolt az amerikai székhelyű Golden Boy Promotion.
Az olimpiai bajnok kubai klasszis nagy skalpokra vadászik
December 8-án, 15 hónap kihagyás után tért vissza a kötelek közé a korábbi pehelysúlyú világbajnok, Yuriorkis Gamboa.
Magyar érem nélkül zárult az U22-es férfi amatőr Eb
Három negyeddöntős vereséggel búcsúztunk Kalinyingrádtól.
Több meglepetést is hoztak az ökölvívó ob szombati döntői
A tízből három súlycsoportban is meglepő eredmény született a debreceni felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokság szombati döntőiben.
Keresés