Olimpiai labdarúgó előselejtezőket rendeztek két fronton is
Férfi és női labdarugóink is megkezdték a selejtező-mérkőzéseket a tokiói olimpiára. Az olimpiára való kijutás egy többlépcsős nehéz feladat, de az U21-es férfiválogatott - amelyben már A válogatottak is helyet kapntak - győzelemmel kezdte a selejtezőtornát.
A férfiaknál 16 nemzet küzdhet az olimpián az érmekért. Európából a 2019. évi U21-es Európa-bajnokság döntőjének első 4 helyén végzett csapatok indulhatnak a tokiói olimpián. Az Eb-döntőt 2019. június 16-30. között rendezi Olaszország és San Marino közösen.
A magyar U21-es válogatott a 6. Eb-selejtezőcsoportban szerepel. Ellenfeleink lesznek Belgium, Svédország, Ciprus, Törökország és Málta. A csoport győztese kerül az Eb fináléjába. A csoport második helyezettei küzdhetnek tovább a még szabad Eb-helyekért. Magyarország az első találkozóját Gyíimóton Málta ellen a 92. percben egy szabadrúgás utáni fejesgóllal nyerte meg 2:1 arányban.
- Az történt, amit vártunk, a máltaiak rendkívül jól védekeztek, nagyon megnehezítették a dolgunkat a kapujuk előtt. Ezzel együtt a szünetig eldönthettük volna a mérkőzést, hiszen két kapufánk volt, ziccert hibáztunk, vagyis a helyzeteink megvoltak. Elég volt azonban egyetlen megingás védekezésben, és ellenfelünk mindjárt gólt szerzett. A második félidőben mindent megtettünk a gólszerzés érdekében, és az utolsó pillanatokig számítottam arra, hogy megszerezzük a győzelmet. Ez a nemzetközi szint, itt már nincsenek gyenge ellenfelek és könnyű győzelmek - nyilatkozta a mérkőzés után Michael Boris szövetségi kapitány.
A 2020-as tokiói olimpián a női labdarúgó tornán 12 csapat vehet részt a küzdelmekben. Egy hosszú selejtező sorozat után harcolhatja ki egy nemzet a részvétel jogát. Európából három női válogatott lehet ott az olimpián. Az a három nemzet, amelyik a 2019.június 7.- július 7 között franciaországi világbajnokságon a leg előkelőbb helyen végez. A világbajnokságra a héten kezdődött el a selejtező mérkőzések sora. Magyarország az UEFA 4. selejtező csoportjába kapott besorolást. Ellenfeleink lesznek az olimpiai ezüstérmes Svédország, az idei Európa-bajnoki ezüstérmes Dánia, továbbá Ukrajna és Horvátország.
A selejtezőtornát tekinthetjük olimpiai előselejtezőnek is. Kedden Gyirmóton a Dánok ellen nem volt esélye a magyaroknak a sikerre, hiszen az Eb-ezüstérmes válogatottal megegyező összeállításban dánok 6:1 arányban győztek.
- Az első félidei játékunkkal elégedett voltam, 45 percig nagyszerűen helytálltunk, azonban sajnos megmutatkozott, hogy jelenleg csak egy félidőt tudunk ilyen színvonalon futballozni - mondta a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány. - Ha a második félidőben beálltunk volna védekezni, nem lett volna ennyire nagy különbségű a vereség, de el kell ismerni, hogy a dán csapat ennyivel előrébb tart nálunk. Az első félidő alapján a lányok elhitték, hogy lehet keresnivalónk a mérkőzésen, megpróbáltak támadóbb szellemben játszani, ezzel azonban területeket hagytunk a dánoknak, akik a megnyílt területeket kihasználva több nagy helyzetet is kialakítottak és kíméletlenül kihasználták a lehetőségeket.
A csoportgyőztese biztos vb-résztvevő. A 7 selejtezőcsoport második helyezettei játszhatnak tovább a 8. európai vb-hely megszerzésére. A magyar csapat reálisan a selejtezőcsoport 3. helyének megszerzésére esélyes.
Válogatottjaink selejtezőmérkőzései:
Férfiak:
2017:
szeptember 5.: Magyarország-Málta
október 10.: Törökország-Magyarország
november 10.: Magyarország-Svédország
november 14.: Ciprus-Magyarország
2018:
március 22.: Magyarország-Ciprus
március 26.: Belgium-Magyarország
szeptember 7.: Svédország-Magyarország
szeptember 11.: Magyarország-Belgium
október 12.: Málta-Magyarország
október 16.: Magyarország-Törökország
Nők:
2017. szeptember 19. Magyarország–Dánia
2017. október 19. Magyarország–Horvátország
2017. október 24. Svédország–Magyarország
2017. november 24. Magyarország–Ukrajna
2018. április 5. Magyarország–Svédország
2018. április 9. Horvátország–Magyarország
2018. június 12. Dánia–Magyarország
2018. szeptember 4. Ukrajna–Magyarország
(MOB, fotó: mlsz.hu)
Keresés