Phjongcshangban virágzik az ötkarikás örökség
A phjongcshangi olimpia szervezői országos oktatási és sportörökségi projektek lebonyolítását helyezték kilátásba a 2018-as téli játékok helyszínein. Az „Örökség Alapítvány” segítségével 2020-tól egy olyan programsorozat indulhat útjára, amely egész évben aktívan segítheti a játékok értékeinek terjedését, és a régió fejlődését.
Az első ilyen projekt egy ifjúsági tábor szervezése lesz, melyen akár 20 ezer fiatal részvételére is számíthatnak. A programok a téli sportok bemutatásától és kipróbálásától az ötkarikás értékek oktatásáig terjednek. Ezekre a phjongcshangi és kangnungi helyszíneken is sor kerül majd, többek között az Alpensia Sliding Centerben, a Gangneung Speedskating Ovalon, a Gangneung Ice Hockey Arenában, valamint a korábbi olimpiai stadion helyén.
A játékok hagyatékának ápolására létrehozott Örökség Alapítvány a profi sportolók számára biztosított edzéslehetőségek mellett szabadidős tevékenységek és turisztikai attrakciók széles skáláját vonultathatja fel a helyszíneken a téli szezont követően is. A PyeongChang Extreme Sports Parkban például olyan sportágakat ismerhet meg a nagyérdemű, mint a kerekes bob, vagy a biatlon és a síugrás nyári változatai.
Az alapítvány emellett elkötelezett nívós nemzetközi versenyek rendezése mellett is. A korábbi ötkarikás versenypályákat a közeljövőben a szánkósok (Ázsia-bajnokság, 2019. december), a biatlonosok (interkontinentális kupa, 2020. január), a jégkorongozók (U20-as világbajnokság, 2020. január) és a snowboardosok (világkupa, 2020. február) is birtokukba vehetik.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövőben is támogatásáról biztosította a phjongcshangi ötkarikás örökség őrzőit. A játékok korábbi bevételét továbbra is visszaforgatják a koreai városba, ahol olyan ifjúsági és sportprogramok szervezésére fordítják, mint a kabalák (Soohorang és Bandabi) nevével fémjelzett táborok, a „béke fóruma”, vagy a délkelet-ázsiai sportolók edzőtáborai.
Az Örökség Alapítvány mindenesetre a későbbiekben is folytatni fogja együttműködését a NOB vezetőségével, hogy gyümölcsöző kapcsolatukból egy hosszú távon is fenntartható hagyaték képződjön.
(olympic.org, fotó: Getty Images)
Keresés