Rövidpályás gyorskorcsolya ob az olimpia jegyében
A pjongcsangi olimpia kezdetéig már nincs 500 nap, a rövidpályás gyorskorcsolyázók a felkészülésük hosszú, kétéves menetelését a hétvégén a 2016–2017-es országos bajnokságukkal kezdték meg. Az összetett bajnoki címet az előző évhez hasonlóan Jászapáti Petra és Liu Shaolin Sándor szerezte meg.
A bajnokságnak voltak hiányzói: Heidum Bernadett sérüléssel bajlódik, Knoch Viktor családi okok miatt maradt távol. Keszler Andrea az első versenynap 1500 m-es előfutamában egy figyelmetlen bójarakóval ütközött a futam közben, és a Sportkórházban kötött ki. Szerencsére már minden rendben van, de számára is véget ért az idei bajnokság.
Jászapáti Petra egyik nap sem talált legyőzőre és a három távon, valamint a szuperdöntőben is a legjobbnak bizonyult. A tartalékos 3000 m-es váltót is győzelemre vitte. Mint elmondta, a hét elején edzés közben ütközött és az állán megsérült, de szerencsére már a bajnokság kezdetére a varratokat is kiszedték a Sportkórházban. Az idén szeretne a világbajnokságon a legjobb 16 közé kerülni. Nem gondolja, hogy esélye lenne a két ifjúsági olimpiai ezüstérme mellé a felnőttek olimpiáján is érmet szerezni, de azon lesz, hogy minél jobban felkészüljön a pjongcsangi olimpiára, s ott majd hasznos tagja szeretne lenni a női váltónak.
Az olimpiai keret további tagjai az összetett dobogó további érmesei: Bácskai Sára Luca három egyéni ezüst-, az egy éves kihagyás után visszatért Kónya Zsófia három bronzéremmel zárta a bajnokságot.
A férfiaknál a Liu testvérek külön harcát hozta a bajnokság. Az 500 m-en az elmúlt évben világbajnok Liu Shaonlin Sándor most is a legjobb volt ezen a távon. Öccse, Liu Shaoang Adó lett az 1000 m és 1500 m bajnoka. Kettőjük között a szuperfinálé döntött Sándor javára.
A világbajnok fiatalember elmondta, úgy indul az évadnak, mint egy világbajnok. Szeretne ismét bizonyítani. A Liu családban nincs semmi rivalizálás. Minden versenyen segítik egymást, s kettőjük között csak az dönt versenyről versenyre, hogy éppen melyikük van jobb formában.
A bajnoki bronzérmeket egy táv kivételével a váltó negyedik embere Burján Csaba gyűjtötte be, aki 500 m-en a két testvér közé ékelődött, és ott ezüstérmet szerzett.
A férfi váltók eredményhírdetése, középen balról: Liu Shaoang Adó, Liu Shaonlin Sándor, Oláh Bence, Burján Csaba.
„Pénteken minden válogatott versenyző egy kétkörös felmérésen esett át. Az időeredmények jobbak, mint az elmúlt év folyamán. A bajnokság jól szolgálta a felkészülést. Az első megmérettetés a november eleji első világkupa verseny lesz Calgaryban” – mondta a gyorsasági szakági igazgató Darázs István.
(MOB)
Keresés