Soha nem látott magasságokban – Pjongcsang, jövünk!

A sporttörténelmi győzelmek és érmek szezonját tudták maguk mögött a rövidpályás gyorskorcsolyázók. Harminc évvel azután, hogy döntöttek a szakág hazai megszervezése mellett, megszületett az első világbajnoki érem, aztán a második is. Hatszor állt dobogóra magyar versenyző vagy váltó a világkupákon, erre sem volt példa korábban. A fiatal férficsapat és tagjai „átvették az uralmat” a korábban jó szereplést produkáló lányoktól, egymást múlták felül a fő versenyeken, nem véletlen, hogy egyre többször emlegetik őket egy bizonyos pjongcsangi csúcsesemény apropóján. Ezt fejtegeti a Líra hálózatában kapható Sport 2015 évkönyvben Dobos Sándor szerző.

Liu Shaolin Sándornak nagyjából 25 perce volt a 3000 méteres szuperdöntő után arra, hogy „rendbe hozassa magát” a váltó világbajnoki döntőjére. Elmondása szerint – másokkal egyetemben – alig bírta megemelni a lábát a futama után, így amikor bement az öltözőbe, rögtön kezelésbe vette a csapat masszőrje, míg Knoch Balázs technikus a korcsolya pengéjét kezdte élezni. Aztán belépett az öltözőbe Csang Csing (Lina), a válogatott edzője, aki azóta aláírta új szerződését, az olimpiáig biztosan marad. 

„Leültette a többieket, míg engem masszíroztak, és megkérdezte, ki legyen a befejező ember, öcsém vagy Viktor. Mindketten annyit mondtak: Shaolin fejezze be. Aztán, mint a filmekben, hozzám fordult és megkérdezte, meg tudom-e csinálni. Bár alig éltem, azt mondtam, igen. A döntőben a váltás előtt lehajtottam a fejem, és még egyszer elismételtem: tényleg meg tudom csinálni.”

A Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összetételű csapat úgy jutott be a moszkvai vb döntőjébe, hogy az elődöntőben a címvédő hollandokat, az olimpiai bajnok oroszokat és a vb-bronzérmes briteket győzte le. A döntőben Korea elesett, majd a harmadik helyen váltottunk a legvégén, és a hollandokat sikerült is megelőzni, az aranyéremről 44 ezreddel maradt le a magyar váltó.

Ez volt a magyar korcsolyasport második rövidpályás vb-érme; az első is egy ezüst volt, egy nappal korábban szerezte Liu Shaolin Sándor, 500 méteren. A sportág holland klasszisát, Sjinkie Knegtet és két kínait előzött meg a döntőben. „Az utolsó körben a csengetés után volt egy pillanat, amikor meg lehetett volna próbálni az előzést az aranyért, de nem vadultam meg, kellett az érem, nekem és az országnak is” – így a főhős, aki pár héttel korábban az oszakai junior vb-n 500-on és 1500-on ezüstérmes, összetettben bronzérmes lett, elősegítve ezzel azt, hogy a 2016-os lillehammeri téli ifjúsági olimpián egy magyar fiú helyett kettő indulhasson.

„1500 méteren megnyertem a B-döntőt. A végén fel akartam tenni a kezem, mert ez így szokás, de ránéztem az edzőmre, és semmilyen érzelmet nem olvastam le az arcáról. Így nem tettem fel” – idéz fel egy pillanatot újra Moszkvából Liu Shaolin, csak hogy megértsük, mennyire „telhetetlenné” vált akaratlanul is a szakvezetés a szezon során.

Egy másik adalék már Knoch Viktortól ahhoz, ma már hová helyezhetjük el rövidpályás gyorskorcsolyázóinkat: „Nem volt rossz szezonom, azt sajnálom, hogy a németországi világkupán nem sikerült aranyat szerezni a váltóval. Az utolsó húsz centin kaptunk ki a hollandoktól, nagyon bosszantó volt”.

Egy ezüst már-már csalódásként hatott Drezdában, miközben a 2014-15-ös szezonig egyetlen világkupa-érmük sem volt a mieinknek. Aztán lett, először Montréalban, ahol Liu Shaolin Sándor 1000 méteren lett bronzérmes, hogy aztán a váltó is befusson a dobogóra, a második helyre. A sanghaji vk-n Liu Shaolin 500-on ezüst-, 1000 méteren bronzérmes lett.

Aztán mégsem ő, hanem már a torinói olimpián 5. helyen végző 25 éves Knoch Viktor lett az a magyar férfiversenyző, aki először állhatott a dobogó legtetejére az ISU-versenyek történetében, a törökországi Erzurumban, 500 méteren. A hat világkupa-állomásból csak kettőn, Salt Lake Cityben és Szöulban nem született magyar érem.

És akkor még nem beszéltünk a dordrechti Európa-bajnokságról, ahol férfiváltónk ezüstérmes lett, a nők pedig a harmadik helyre értek oda (Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összetételben), jelezvén, hogy a jó eredmény lehetősége azért bennük is ott rejlik.

„Tartanak tőlünk, videózzák az edzéseinket. Korábban csak legyintettek, ha magyarral kerültek össze egy futamban, most már biztos nem becsülnek le minket” – mondja Liu Shaolin Sándor, akit a dordrechti Eb előtt az egyik holland szaklap az orosz Viktor An és a holland Sjinkie Klegt mellett a legesélyesebbnek vélt az egyéni éremszerzésre. Ez végül nem jött össze, mert ez az a sportág, ahol a szerencsének is hatalmas szerepe van, és ezt mindenki tudja.

Azt is, hogy a fenti eredménysor összességében egyáltalán nem a szerencse műve. A rövid pályás gyorskorcsolyázók megteremtették tekintélyüket, most már idehaza is, tudjuk, utóbbi sem egyszerű.

Vigyázni is kell rájuk, mert 2018-ban Pjongcsangban újra sporttörténelmet írnának. 

Az erzurumi arany története Knoch Viktortól

„Nem akartam nyomást helyezni magamra, élvezni akartam a korizást. Az előfutamokban még nem voltam az igazi, de a negyeddöntőben, elődöntőben már jól mentem, meg tudtam verni a kanadai olimpiai bajnok Charles Hamelint. A miénk volt a gyorsabb elődöntő, így a legjobb idővel kerültem a döntőbe, megkaptam az 1-es pályát.

Furcsa, mert többen is bemozogtak a rajt előtt. Én is, de továbbvittem a mozdulatot, míg mások, Hamelin is, megtorpantak, azt hitték, visszafújják. Jól jöttem ki a szituációból, volt mögöttem rögtön egy kis torlódás, az utolsó pár körben így már csak a kínaira kellett magam mögött figyelni.”

„Majdnem mindegy volt, hogy arany vagy ezüst, csak később fogtam fel az arany jelentőségét. Ez az a sport, ahol nem adnak érmet csak azért, mert valaki megérdemli. Ki kell harcolni, ha van rá lehetőség. Nekem ott volt.”

De lesz-e, mondjuk, 2018-ban?

„Ha tudjuk folytatni azt a fejlődést, amit elkezdtünk, és persze kijutunk a váltóval az olimpiára, amire még nem volt példa, akkor jó eséllyel éremesélyesként indulhatunk ki Pjongcsangba. Ez már önmagában hatalmas eredmény lenne. Miénk az egyik legfiatalabb válogatott, és bár ebben a sportban nem elég csak egy jó időt futni, vannak buktatók, azért bizakodhatunk” – szólt a jövőről a sporttörténelmet író Knoch Viktor. 

Üzenetek a jövőnek

A Városligeti Műjégpályán döntögetett országos és pályacsúcsokat a nagypályás gyorskorcsolyázó, Nagy Konrád. Hogy bíznak benne idehaza, jól jelzi, hogy a 2016-is lillehameri téli ifjúsági olimpiai nagykövetének választották. Nemcsak arra az eseményre figyelünk majd 2016-ban, hanem a márciusi debreceni junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságra.

Azon már nem vesz részt első számú jégtánckettősünk, Moscheni Carolina és Lukács Ádám, ők a felnőtt világbajnokságon a 18. helyen zártak, az Eb-n a 15. helyre futottak be – később a nyár végén bejelentették, külön utakon folytatják sportkarrierjüket. Mellettük Tóth Ivettre figyeltünk még, ő egyéniben Eb-33. és vb-26. lett. A debreceni csúcseseményen nagyot dobbanthat Borovoj Alexander, aki megnyerte a gdanski World Developement Trophyt a junioroknál, ez volt a pontozásos szakág egyik nagy sikere az előző szezonban a jégtánckettős szép teljesítménye mellett.

Mi ez, ha nem remek üzenet a jövőnek? Mint ahogyan a szövetség törekvése is a meglévő utánpótlás-központok megerősítésére, újak létrehozására. S hogy a sportág „eladhatósága” és a kuriózum se hiányozzon, 2016 áprilisában Budapesten rendezik a szinkronkorcsolyázók világbajnokságát.

(Sport 2015/Dobos Sándor, fotó: MOB/Kovács Anikó)