Súlyemelők és birkózók a MOB konzultációján
A súlyemelők és a birkózók meghallgatásával folytatódott kedden a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai sportágaknak meghírdetett konzultációs sorozata. A témákat ezúttal is a 2013-as eredmények, jövő évi célok, feladatok, fejlesztési lehetőségek adták.
A súlyemelő szövetséget Dobos Imre elnök, Takács Mária főtitkár, Ördögh István szövetségi kapitány és dr. Krivanek László keretorvos képviselte.
A megbeszélésen Dobos Imre vázolta a szövetségen belüli szituációt, majd Fábián László sportigazgató megjegyezte, megnyugtató, hogy konszolidálódott a helyzet.
Medvegy Iván, a MOB sportszakmai főmunkatársa kiemelte, jelentős eredménynek tekinthető, hogy a sportág ismét világbajnoki pontszerző helyezéssel gazdagodott. Emlékeztetett, hogy az áprilisi Európa-bajnokságon, Tiranában, a grúz Tsirekidze-től doppingeset, pozitív minta miatt elvették a bronzérmet, így a magyar, 85 kg-os Baranyai János egy helyet előrelépve, a pontszerző 6. helyen zárt.
Célként megjelölték, hogy minimum 1-1 férfi és női versenyző kvalifikáljon Rióra. A juniorok és az U23-asok jól teljesítenek nemzetközi szinten, az ő bevonásukat tervezi a szövetség. Három fiatal biztos tagja lesz az olimpiai keretnek, ehhez négy idősebb versenyző is csatlakozik; hasonló a nőknél és a férfiaknál is a helyzet. Dobos Imre bízik abban, hogy mindkét szakágban tudnak majd kvalifikációt szerezni. A sportágban jelenleg mintegy 800 igazolt versenyzőt tartanak számon, ezt a számot a jövőben emelni szeretnék.
Krivanek doktor a táplálékkiegészítők és a szűrővizsgálatok tekintetében, Örgögh István a jövőt érintő szakmai tervekről adott tájékoztatást. Elhangzott, igény lenne gyúróra, sportpszichológusra, valamint még több edzőtábori lehetőségre.
Medvegy Iván, a MOB sportszakmai főmunkatársa a válogatott keretekre vonatkozó Call-center szolgáltatásának várható folytatásáról beszélt, mint mondta, a rendszert - mely országos lefedettségű - 10 intézmény alkotja.
A sportág - mint elhangzott - várhatóan bekerülhet a felzárkóztatási keretbe.
A Magyar Birkózó Szövetségből Gáspár Tamás igazgató, Maróthy István szakmai alelnök, Struhács György kötöttfogású és Gulyás István szabadfogású szövetségi kapitány, Wöller Ákos női kapitány és dr. Bakanek György keretorvos vett részt a konzultáción.
Fábián László a megbeszélés elején gratulált a sportág - 2020-as - olimpiai programban maradásához, az idei felnőtt és utánpótlás-eredményekhez, illetve a budapesti világbajnokság megrendezéséhez. A birkózás szerepel a 16, kiemelten támogatott sportág között.
Dr. Bartha Csaba, MOB sportigazgató-helyettes a sporttudományok magas szintű alkalmazását szorgalmazta. Egészségüggyel kapcsolatban a szövetség részéről a masszőr-igény és a terhelésélettani kontroll is napirendre került. Bakanek doktor a sérülés-megelőzésre, a komplexitásra (több szakember; étkezés, táplálék-kiegészítés, jégkamra, stb.) és a regenerációra is felhívta a figyelmet.
A megbeszélésen a várható súlycsoportváltozásokról is szó esett, azonban erről még nincs döntés a nemzetközi szövetség elnökségének részéről.
Gáspár Tamás fantasztikusnak értékelte az esztendőt, idén komoly felkészülési terv alapján az utánpótlás-versenyzők 14, a felnőttek 6 érmet nyertek a világversenyeken - mondta. A létesítmények tekintetében "komoly küzdelemről" beszélt a sportvezető; majd az edzőtábori fejlesztésekről (Tata, Mátraháza) is szó esett. A '86-ban világbajnok, többszörös olimpikon Gáspár, a központi felkészülés fontosságát hangsúlyozta, majd a Héraklész utánpótlás-nevelési program által nyújtott több éves támogatásért - mely megalapozta a sportági sikereket - is köszönetet mondott.
Struhács György, kollégái nevében is megköszönte a kiemelt edzői program által, sportáguknak is nyújtott lehetőséget. Fábián László hozzátette a Gerevich-ösztöndíjrendszer lehetőségét.
(Fotó: MOB/Kovács Anikó)
Keresés