Szellő Imre a 16 között
Vasárnap egyetlen magyar ökölvívó lépett szorítóba a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán, méghozzá a félnehézsúlyú Szellő Imre.
A Kecskemét tavalyi Eb-bronzérmese az észt Ainar Karlsonnal találkozott, és az első menetet szűken (6:5-re) meg is nyerte. A második is szorosan alakult, ezt az etapot 4:2-re hozta a Milánóban „félprofiskodó” Szellő a nála 5 évvel fiatalabb észt ellen. 10:7-ről a mai bokszban ritkán szoktak veszíteni, Szellő sem veszített, habár a menetet 4:3-ra az északi nyerte, de összességében 13:11 volt honfitársunk javára, és ha a vártnál nehezebben is, de beverekedte magát a nyolcaddöntőbe. Ott hétfőn azzal a moldáviai Victor Cotiujanschival mérkőzik, aki 14:8-as pontozással bizonyult jobbnak a litván Daugirdas Semiotasnál.
„Nehéz meccs volt, Szellő mozgásán látszott, hogy a WSB-ben a 85 kilósok között bokszol, nyilván nehezen hozta a súlyát, ezért is lehetett tompább a megszokottnál. Örülhetünk – és örülünk is -, hogy megnyerte a meccset, de a kvótához ennél több kell”, értékelt Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke.
eredmény:
81 kg (28 induló, 3 kvóta, a 16 közé jutásért):
Ainar Karlson (észt)- Szellő Imre p. v. 11:13
Hétfőn a 69 kilós Bacskai Imre, a szupernehézsúlyú Bernáth István és ismét Szellő lép ringbe a magyarok közül.
(Forrás: Ch. Gáll András, fotó: Memphis Forece sajtófotó)
Keresés