Szocsi 2014: egy tizeden múlt a történelmi bobsiker
Kanada győzelmével ért véget Szocsiban a női kettesbobosok versenye. A Kaillie Humphries, Heather Moyse alkotta első számú egység a négy futam alapján egy tizeddel előzte meg az Egyesült Államok első csapatát.
A kanadaiak ezzel megvédték címüket, négy éve ugyanúgy Humphries és Moyse bizonyult a legjobbnak.
Az ezüstérmes amerikaiaknál Lauryn Williams (a képen) lehetett volna a sport történelmében az első nő, aki nyári és téli olimpián is aranyérmet nyer (a férfiaknál az ökölvívásban és bobban győztes amerikai Eddie Eagan az egyetlen duplázó). Az amerikai 2012-ben Londonban tagja volt a 4x100 méteren győztes síkfutóváltónak.
Williams így is egyike lett azon keveseknek, akiknek nyári és téli érmük is van. Ebbe a kategóriába korábban Eagan mellett a norvég Jacob Tullin Thams (ezüst vitorlázásban, arany síugrásban), a keletnémet Christa Luding (ezüst pályakerékpárban, két arany, egy ezüst és egy bronz gyorskorcsolyában) és a kanadai Clara Hughes (két bronz országúti kerékpárban, egy arany, egy ezüst és két bronz gyorskorcsolyában) tartozott.
Papíron Gillis Grafström is tagja ennek a társaságnak, de az ő esete kicsit más. A svéd 1920-ban a nyári és 1924-ben az első téli játékokon Chamonix-ban is olimpiai bajnok lett, de mindkét alkalommal műkorcsolyában. Nyilvánvalóan téli sportágról van szó, de 1920-ban hivatalosan a nyári olimpia része volt.
TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Bob. Nők, kettes
- Olimpiai bajnok: Kanada I (Kaillie Humphries, Heather Moyse) 3:50.61
- 2. Egyesült Államok I (Elana Meyers, Lauryn Williams) +0.10
- 3. Egyesült Államok II (Jamie Greubel, Aja Evans) +1.00
- 4. Hollandia I (Esme Kamphuis, Judith Vis) +1.66
- 5. Németország I (Sandra Kiriasis, Franziska Fritz) +1.68
- 6. Belgium I (Elfje Willemsen, Hanna Emilie Marien) +1.96
(Forrás: NSO)
Keresés