Tokió 2020: nyilvánosságra hozták a rendezési költségeket
A 2020-as tokiói olimpia szervező bizottsága hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra a játékok rendezési költségét, amely hozzávetőlegesen 13 és 15 milliárd euró közé tehető.
A szervező bizottság, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a tokiói önkormányzat és a japán kormány közös egyeztetésén kiderült, hogy az előzetes kalkulációhoz képest (közel 17 milliárd euró) több mint két milliárd eurót sikerült faragnia a költségeken a Tokió 2020 szervezőinek. A helyszínek és infrastruktúra kiépítésére mintegy 5 milliárd eurót kalkulálnak, a biztonság és a szállítás biztosítása 3.5 milliárd euró, egyéb költségekre pedig 2.5 milliárd eurót különítenek el.
A szponzorációból, jegyeladásból és jogdíjakból származó bevételeket 4 milliárd euróra teszik.
„Magas szinten szeretné Tokió megrendezni a nyári ötkarikás játékokat. A sportolók és a szurkolók számára a legjobb élményt szeretnénk nyújtani, így kalkuláltuk a költségterveket, természetesen a határidőket szem előtt tartva. A 2020-as olimpia számos örökséget fog adni a japán társadalomnak. A sportlétesítmények, a fejlesztett infrastruktúra és technológia, valamint az egészségügyi ellátás mind a japán embereket szolgálja majd a játékok után” – olvasható a Tokió 2020 közleményében.
(MOB, fotó: insidethegames.biz)
Keresés