Tokió 2020: szimbolikus helyen lesz baseballmeccs
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jóváhagyása nyomán véglegessé vált, hogy a 2011-ben természeti katasztrófa és atomerőmű-baleset sújtotta Fukusimában is rendeznek baseball-, illetve softballmérkőzést a 2020-as tokiói játékokon.
A NOB végrehajtó bizottsága a jövő évi téli játékok dél-koreai helyszínén, Pjongcsangban pénteken adott zöld jelzést a szervezők tervének. „Tokiói olimpia lesz, de legalább egy mérkőzésre, valószínűleg a baseballtorna nyitótalálkozóra a fukusimai stadionban kerül majd sor. Ez a javaslat, amellyel mindenki egyetértett” – közölte Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, korábbi miniszterelnök, hozzátéve, hogy legalább egy softball-összecsapást is ott rendeznek majd meg.
A baseball Japánban rendkívül népszerű, minden bizonnyal nagy lesz a nézettsége a mérkőzéseknek, így a szimbolikus jelentőségű fukusimaiaknak is. Ez a döntés „nagy megtiszteltetés” és egyben „feladat” – is reagált Riccardo Fraccari, a sportág nemzetközi szövetségének elnöke.
Hat éve, március 11-én hatalmas, 9-es erősségű földrengés volt a térségben, emiatt szökőár alakult ki, és a természeti katasztrófa egyik következménye volt a fukusimai atomerőmű-baleset. A földrengésben és a cunamiban 18 446 ember halt meg, illetve tűnt el, a sugárzás miatt 123 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.
„A 2020-as tokiói olimpia a talpraállás és az újjáépítés kirakata” – hangsúlyozta Mori Josiro. Ezzel a döntéssel is szeretnénk bátorítást adni és reményt nyújtani a lakosságnak, különösen az érintett zónában élőknek” – tette hozzá.
(MTI)
Keresés