Tokióban a MOB delegációja
A 2020-as olimpia helyszínére, Tokióba látogatott a MOB négyfős delegációja, Kulcsár Krisztián MOB elnök vezetésével. A látogatás célja kettős volt, egyrészt találkoztak a Tokió 2020 szervezőivel, tájékozódtak a magyar csapat lehetőségeiről, a szervezés állásáról. Másrészt nagyjelentőségű, háromoldalú megállapodást írtak alá a Japán Olimpiai Bizottsággal és a Tochigi prefektúrával. A delegáció tagja Vékássy Bálint MOB-főtitkár, Fábián László sport- és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató is.
A hivatalos látogatással kapcsolatban Vékássy Bálint tájékoztatta az olimpia.hu-t. „Az elmúlt napok találkozói során megtapasztalhattuk, hogy a 2020-as olimpiai játékok előkészítése, szervezése a japánoktól megszokott maximalizmussal, nagy erőkkel folyik. Egészen biztos, hogy nagyszerű rendezvénynek lehetünk majd részesei. A létesítmény-fejlesztések már most olyan ütemben zajlanak, és olyan szinten állnak, hogy semmi kétségünk nem lehet, minden időben el fog készülni és Japán a lehető legösszeszedettebben és szervezettebben fogja várni a nemzetközi delegációkat kicsit több mint két és fél év múlva. Számos prezentációt láttunk a létesítményekről, az olimpiai falu kialakításáról, a közlekedésszervezés elképzeléseiről, szállítmányozási szabályokról és egyéb kérdésekről, de a legtöbb helyszínt meg is látogathattuk, ezáltal személyes tapasztalatot is nyerhettünk az előkészületekről, az egyes helyszínek közötti távolságokról, a közlekedésről.”
A MOB főtitkára beszámolt róla, hogy megtekintették a leendő olimpiai falu építési munkálatait is. „Az egy mesterséges szigeten zajlik, ahol a 21 darab, 14-18 emeletes ház felmenő szerkezetének fogtak éppen neki. Éltünk a lehetőséggel, és már most bejelöltük a rajzokon, hol szeretnénk a magyar csapat elhelyezését 2020-ban, amelynél fő szempont az volt, hol lesz a legnyugodtabb területük a sportolóinknak. De láttuk az épülő olimpiai stadiont is, az uszodát, a vívócsarnokot, a kajak-kenu pályát - értelemszerűen azok a helyszínek érdekeltek minket leginkább, amelyek a mi sikersportágainknak adnak majd otthont. Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Japán Olimpiai Bizottság elnöke, Mr. Takeda vendégül látott minket vacsorára a látogatás után.”
„A látogatás másik fontos célja egy nagyjelentőségű szerződés aláírása volt: a fővároshoz közeli Tocsigi prefektúrával és a Japán Olimpiai Bizottsággal írtunk alá egy háromoldalú keretszerződést, amelynek értelmében az olimpiai játékokig magyar csapatok utazhatnak hozzájuk edzőtáborozni, a régióban található számos, korszerű sportlétesítmény előnyeit kihasználva, és ezeknek az edzőtáboroknak a helyi költségeihez a japánok nagy mértékben hozzá fognak járulni. Ez nagyszerű lehetőség megítélésem szerint, hogy sportolóink megismerjék a japán viszonyokat, klímát, környezetet - ezzel is készüljenek az olimpiára. A tocsigi sportlétesítményeket is meglátogattuk egyébként - itt is nagy fejlesztések zajlanak, mert az olimpia után két évvel itt rendezik a japán nemzeti játékokat. A szerződés aláírása és az azt követő sajtótájékoztató alkalmat adott arra is, hogy találkozzunk a prefektúra kormányzójával, Fukuda Tomikazuval, akinek a vendéglátását hamarosan lesz alkalmunk viszonozni, mert Kulcsár Krisztián elnök úr meghívására az elkövetkező hónapokban valamikor Budapestre látogat majd” - tájékoztatott a sportvezető.
„A japán vendéglátóink kedvessége és figyelmessége lenyűgözött minket, mindenhol magyar zászlóval és magyar feliratokkal vártak bennünket. Köszöntőikben rendre kidomborították a magyar sportsikereket, és azt is többször hallottuk, hogy míg Londonban nekünk volt több érmünk, Rióban nekik - most majd Tokióban el kell döntenünk, melyikünk a jobb" - zárta beszámolóját Vékássy Bálint
Mint arról korábban beszámoltunk, 2016 novemberében a tokiói olimpiai ciklusra vonatkozó, több sportágat érintő japán, tocsigi edzőtáborozási lehetőségekről már tárgyalt a MOB korábbi főtitkára, Szabó Bence és a szervezet nemzetközi igazgatója, dr. Nagy Zsigmond a Tokió melletti településen. Az előzményekhez tartozik, hogy 2016. decemberében a Japán Olimpiai Bizottság és a Tocsigi prefektúra közös delegációja tett látogatást Győrben Borkai Zsoltnál, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökénél. Az egyeztetés középpontjában a 2020-as tokiói olimpia állt. A felek megállapodtak akkor a 2016-ban lejáró - korábbi időszakra vonatkozó - együttműködés meghosszabbításáról.
Magyarország az első között írt alá megállapodást Japánnal, ezáltal magasabb szintre kerülhet a magyar sportolók tokiói felkészülése. A MOB vezető és koordinációs szerepet tölt be az együttműködésben.
(MOB)
Keresés