Új alelnökök a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél
Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója és Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere személyében két új alelnököt választott szombaton a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése.
A MÖSZ szombati ülésén - a szövetség tájékoztatása szerint - a két alelnök mellett négy új elnökségi tagot is választottak a küldöttek. Előzőleg pedig elfogadták az éves pénzügyi beszámolót, a mérleget, a közhasznúsági jelentést és a könyvvizsgáló, valamint az ellenőrző testület jelentését.
Csötönyi Sándor elnök az eseményen arról beszélt, öröm, hogy a boksz bekerült a 16 kiemelt sportág közé, és ezáltal júliustól komoly anyagi lehetőséghez jut, ám ez a szövetség számára nagy felelősséggel is jár.
"Eladható árut kell letenni a közönség elé" - mondta Csötönyi, utalva arra, hogy emelni kell a színvonalat a magyar bokszban.
(Forrás: MTI)
Keresés