Új főtitkár a vitorlásoknál
A dr. Gál András Levente elnök vezette Magyar Vitorlás Szövetség szervezetében személyi változás állt be. A szövetség elnöksége 1/2013 (01.22.) sz. határozatában 2013. január 31. napjától 2016. december 31. napig tartó mandátummal Gerencsér Gergelyt választotta a szervezet főtitkárának. Az új irodavezető Lusztig Enikő. Az új főtitkár Szoják Balázst váltotta.
A 36 esztendős Gerencsér Gergely, vitorlás szakedző, képesítését a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerezte.
A magyar vitorlás sport aktív résztvevője immár 24 éve. Kezdetben versenyzőként, majd utánpótlás-válogatott és klubedzőként folytatta pályafutását, és mind emellett különböző szakmai testületekben is tevékenykedett, a Magyar Vitorlás Szövetséggel szoros együttműködésben.
A sport mellett egyéb szakterületekről is szerzett munkatapasztalatot és gyakorlatot. Dolgozott a közigazgatásban, a gazdasági szektorban és társadalmi szervezetekben vezető tisztséget is betöltött.
Az elmúlt 6 évben az Utánpótlás Bizottság, valamint az Edzői Bizottság testületeinek tagja.
Edzői pályafutása során, a Cadet hajóosztályban több világbajnokságon és Közép-Európai Cadet Kupán, a serdülő korosztály versenyzőivel kiváló helyezéseket ért el.
(Forrás: vitorlás szövetség)
Keresés