Újabb három kvótát kapott a Magyar Paralimpiai Csapat az orosz parasportolók kizárása után
A Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) tegnapi döntése után a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) hivatalosan értesítette a Magyar Paralimpiai Bizottságot, hogy három újabb magyar versenyző kapott indulási jogot a riói paralimpián. Velük együtt már 43 fős a Magyar Paralimpiai Csapat.
Mint ismeretes, a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság (CAS) elutasította az Orosz Paralimpiai Bizottság indítványát, ezért érvényben maradt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) augusztus 7-i döntése, amellyel felfüggesztette az Orosz Paralimpiai Bizottság tagságát az IPC-ben és így kizárta az összes orosz parasportolót a riói paralimpiáról.
A 267 kizárt orosz parasportoló helyeit az IPC újraosztotta, ennek értelmében Mezei Katalin és Sztanó György paraerőemelő, valamint Mató Gyula kerekesszékes vívó kapott kvótát a riói paralimpiára. Velük együtt már 43 fős a Magyar Paralimpiai Csapat, soha nem indult ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat paralimpián Magyarországról. A legnagyobb létszámú 54 fős magyar csapat 2000-ben, Sydneyben vett részt paralimpián, 36 egyéni versenyzővel és 18 csapatjátékossal.
A Magyar Paralimpiai Bizottság az új versenyzők számára természetesen biztosítja az utazási és részvételi feltételeket.
„Követtük az orosz parasportolók kizárásával kapcsolatos fejleményeket és fel voltunk készülve erre a lehetőségre. Hetekkel ezelőtt informálisan jeleztük több sportolónknak is, hogy maradjanak edzésben, mert sor kerülhet a részvételükre. Örülünk annak, hogy Kati, Gyuri és Gyula utazhat Rióba, mindhárman nagyon készültek a paralimpiára és tavasszal hajszállal maradtak le róla. Az élet most visszaadta nekik az esélyt. Büszke vagyok rá, hogy vasárnap, a Nemzeti Színházban, az eskütételi ünnepségen immár 43 sportolót fogadhatja meg, hogy büszkén és sportszerűen fogja képviselni a hazáját" – mondta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
(Magyar Paralimpiai Bizottság)
Keresés