Újabb tagok a sportolói bizottságban, elfogadták a pekingi delegációt és védettségi kritériumot
Fajsúlyos kérdéseket tárgyalt november 17-ei ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A testület három újabb tagot szavazott be a MOB Sportolói Bizottságába, elfogadta a pekingi téli olimpiára utazó küldöttség összetételét, és döntött annak védettségi kritériumáról is. Napirendre tűzték a MOB egyéni tagságára irányuló vonatkozásokat is.
Kulcsár Krisztián beszámolt az ülés elején az előző, október 20-ai találkozó óta eltelt időszakról. Köszönetet mondott az október 27-ei halottak napi megemlékezésen való részvételért, beszélt a sikeres november 13-ai sportolói fórumról, gratulált Kamuti Jenőnek az Európai Olimpiai Bizottság European Olympic Laurel elnevezésű sportvezetői díjához, aminek átadására november 26-27-én kerül sor Somorján. A MOB elnöke ismertette, hogy Dósa Viktóriával részt vettek a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) krétai közgyűlésén, ahol Thomas Bach, a NOB elnöke hosszan beszélt a fenntarthatóságról, ami a nemzetközi szervezet mellett a MOB-nak is fontos ügye, és elmondta azt is, hogy a 2019-es dohai bemutatkozás után minden bizonnyal lesz folytatása a Strand Világjátékoknak (World Beach Games). A sportvezető beszámolt a Vékássy Bálinttal és Vári Attilával közöt teheráni látogatásukról, az Iráni Olimpiai Bizottsággal kötött együttműködési megállapodásról. Kitért arra is, hogy a MOB-irodában találkozott Mustapha Berraf NOB-taggal, az afrikai nemzeti olimpiai bizottságok (ANOCA) ernyőszervezetének első emberével.
Az elnökség tárgyalta a pekingi olimpián résztvevő küldöttség kötelező védettségét is. Mint Vékássy Bálint elmondta, az érintett személyek már a tokiói játékokon résztvevőkkel egyidőben megkapták a lehetőséget az oltásra, ezzel éltek is; a MOB a harmadik felvételét is biztosítja. A grémium tagjainak döntése értelmében az vehet részt a pekingi olimpián, aki rendelkezik a három oltással, ez alól felmentést megfelelő indokkal dr. Tállay András vezető csapatorvos, a MOB Orvosi Bizottságának elnöke adhat.
A testület – a szeptember elsejétől érvényben lévő alapszabálynak megfelelően – három tagot választott a MOB Sportolói Bizottságába Berki Krisztián tornász, Szilágyi Áron vívó és Harsányi Gergely személyében. Mint ismert: öt tagot a tokiói olimpián résztvevő sportolók választhattak, erre a november 13-ai sportolói fórum keretében került sor. A bizottság további tagjai: Lőrincz Tamás birkózó, Baji Balázs atléta, Csonka Zsófia sportlövő, Csernoviczki Éva judós és Keszthelyi Rita vízilabdázó; Gyurta Dániel úszó a NOB bizottságának, míg Knoch Viktor rövidpályás gyorskorcsolyázó az Európai Olimpiai Bizottság hasonló testületének tagjaként vesz részt a most megalakuló grémium munkájában. A fórumon választott sportolók közül kerül ki az elnök, aki tagja lesz a MOB elnökségének is, és egy további tagja egyben tagja lesz a MOB közgyűlésének is, utóbbiról a bizottság tagjai maguk döntenek.
Tárgyalták a MOB Jelölő Bizottságának ügyrendjét, az egyéni MOB-tagságra vonatkozó jelölési politikát, a magyar olimpiai mozgalomhoz tartozó szervezetek elismerésére vonatkozó szabályozást; ezek tekintetében azonban még nem született döntés. A MOB közgyűlésének jelenlegi tagjai – a szövetségek delegáltjai – a MOB honlapján itt találhatók.
Az elnöksége Fábián László előterjesztésében elfogadta az Oslóban rendezett birkózó-világbajnokság, az olbiai junior judo-világbajnokság, valamint a Kazanyban rendezett rövidpályás úszó Eb eredményei alapján a szövetségek által eredményességi támogatásra javasolt felosztásokat. Napirenden volt a 2022-es téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is, a finnországi Vuokattiba várhatóan 9 magyar sportoló fog kiutazni. Elfogadták a besztercebányai nyári EYOF-fal kapcsolatos célkitűzéseket, felkészülési irányelveket; mint a sportigazgató kifejtette, az eseményre nincs kvalifikáció, hanem részvétel az Európai Olimpiai Bizottság nemzeti kvótakiosztásán alapul. Cél a tisztességes helytállás, a multisportesemények hangulatának megízlelése a 14-18 esztendős korosztály számára.
A tagok megvitatták az olimpiai eseményekre történő nevezés és akkreditáció minimumkövetelményeinek módosítását és elfogadták az elnökség jövő év első felére tervezett munkatervét is.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés