Vlagyimir Klicsko olimpiai indulásban reménykedik
Az Atlantában aranyérmes WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnok Vlagyimir Klicsko abban bízik, hogy 2016-ban ott lehet az ötkarikás játékokon.
Az ukrán világklasszis ismét kijelentette, hogy pályafutását a 2016-os olimpiai játékokon, Brazíliában szeretné befejezni.
Klicsko 1996-ban, Atlantában szerzett olimpiai aranyérmet szupernehézsúlyban, majd azt követően profinak állt, előbb az Universum Box-Promotion színeiben, majd saját és testvére vállalkozása égisze alatt – szép lassan – a nehézsúlyú kategória egyeduralkodója lett.
Amikor az AIBA bejelentette a szabályváltozásokat, Klicsko már beszélt arról, hogy ott akar lenni Rióban, s most újra elővette a témát. „Köztudott, hogy nagyon szeretnék részt venni a 2016-os olimpián. Az AIBA-nál most azon dolgoznak, hogy ez lehetséges legyen” – mondta.
Az biztos, hogy szabályváltoztatásokra lesz szükség, még az amatőr ökölvívás „liberalizálása” után is.
Egyrészt mert az új szabályok értelmében 40 év lesz a korhatár, amit Klicsko az olimpia kezdetéig betölt. Ráadásul Klicsko nem indulat el AOB (AIBA Open Boxing) kvalifikációs tornán vagy világbajnokságon, mert már több mint 20 profi meccse van, így kvótát sem szerezhet. Hozzátéve azt is, hogy Klicsko nem az AIBA-féle profi bokszot űzi (APB), hanem valódi hivatásos, s bár úgy tűnik, hogy az amatőrök és a profik közeledtek egymáshoz, ez a gyakorlatban nem így lesz.
A megoldás lehet – természetesen a szabályváltoztatás után – egy „szabadkártya” kiállítása.
Mindenesetre a német amatőr szövetség első embere bízik benne, hogy az AIBA egy ilyen kaliberű bunyós indulását lehetővé teszi. Maga az AIBA is úgy fogalmazott egy közleményében, hogy különleges esetben kivételt tehetnek, ha olyan egyéniségről van szó. És ha más nem is, de Klicsko biztosan ilyen...
(Forrás: monokli.com)
Keresés