Fókuszban a sport élvezete a téli EYOF-on
Már csak néhány nap és elrajtol az osztrák-liechtensteini közös rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (téli EYOF).
A szervezők tájékoztatása szerint az ünnepségen mintegy 150 liechtensteini és vorarlbergi előadó köszönti majd a 45 európai országból érkező 900 fiatal sportolót.
„Különleges esemény lesz, hiszen a modernkori olimpiák történetében először ad otthont két ország az EYOF-nak” – mondta Philipp Groborsch, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója.
„Erre a páratlan együttműködésre, valamint a sport élvezetére épül a megnyitónk fő tematikája is, 90 perces fergeteges show-val készülünk.”
Az ünnepség koreográfusa, Tamara Kauffmann kivételes tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen rendezői munkái között tudhatjuk többek között a 2011-es Miniállamok Játékainak megnyitóját, vagy a 2013-as alpesisí-világbajnokságon bemutatott légi akrobatikus előadást. Jelenlegi feladatát Kauffmann rendkívül izgalmasnak tartja: kizárólag amatőr előadók és önkéntesek közreműködésével készül az előadás.
„Minden szereplő motivált és lelkes, alig várják, hogy egy olimpiai eseménynek lehessenek aktív részesei” – magyarázta az elismert koreográfus.
A megnyitóünnepségen bemutatkozik továbbá a kizárólag erre az alkalomra komponált „Rock the Alps” című slágergyanús dal. Két fiatal tehetség, a liechtensteini Carmen Wyler, valamint az osztrák Thomas Pegram énekli majd a rendező országok nemzeti himnuszát.
„A 2015-ös téli EYOF logója egy felfelé tartó csillagot formál, mely számunkra a fiatal sportolókat, a holnap tehetségeit és a sport jövőjét szimbolizálja” – tette hozzá Tamara Kauffmann.
„Mind a sportolók, mind a közönség egy látványos, ünnepélyes show részesei lesznek; már személyesen is alig várom, hogy láthassuk a feltörekvő csillagainkat!” – foglalta össze Phillip Groborsch igazgató.
A megnyitóünnepség vasárnap 19:30-kor kezdődik a tschaggunsi Montafon Nordic Központban, ahol a nagyszabású multisporteseményt Heinz Fischer osztrák elnök, valamint Alois liechtensteini herceg nyitja meg.
Ahogy a Fesztivál minden versenyére, így a megnyitóünnepségre is ingyenes a belépés. Az érdeklődők az esemény hivatalos honlapján regisztrálhatnak.
(MOB)
Keresés