Gyászol a súlyemelők közössége: elhunyt Rehus Uzor György
Augusztus 20-án este kőszegi otthonában, alig egy hónappal 74. születésnapja után elhunyt Rehus Uzor György, a Haladás VSE egykori válogatott, olimpikon súlyemelője.
Rehus Uzor György Budapesten született, de Ikerváron fejezte be az általános iskolát, viszont a súlyemeléssel Győrben került közelebbi kapcsolatba. 1965-ben a Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesülethez igazolt. Tóth Géza volt a nevelőedzője, akinek sok mindent köszönhet, hiszen ő fedezte fel, és segítette kibontakoztatni tehetségét. Súlycsoportja a 90 kg (félnehézsúly).
„Uzor” az 1976-os, montreali olimpián negyedik helyet szerzett a 90 kg-os súlycsoportban. Nyert világbajnoki ezüstöt szakításban, Európa-bajnokságokról pedig négy bronzérmet hozott.
Az olimpiákkal nem volt szerencséje, négyre készült, ám csak egyre sikerült kijutnia. 1972-ben Münchenben tartalék volt, Montrealban 1976-ban félnehézsúlyban indult, a versenyen ötödik lett, de egy kizárás miatt végül negyedikként jegyezték fel a sportkrónikák. 1980-ban Moszkvába klubtársa, Antalovits Ferenc utazott, Los Angelesbe 1984-ben pedig nem mehettek a magyar sportolók.
A Gettysburgban rendezett vb-n szakításban – ezüstérmes. Ezen a világbajnokságon összetettben 365 (szakítás: 165 kg, lökés: 200 kg) kilóval ugyan csak ötödik lett, de ez volt a legjobb eredménye. Visszavonulása után háromszor nyert veterán világbajnokságot. Az 1970-es szombathelyi súlyemelő Európa-bajnokság plakátja a Haladás akkori tehetségét, Rehus Uzor Györgyöt ábrázolta, Tóth Géza őt tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a „rendezvény arca” legyen. 2010-ben a Magyar Sportért Emlékérem Arany Fokozatát vehette át.
Az 1992-es barcelonai olimpián a válogatott edzőjeként vett részt.
A Magyar Olimpiai Bizottság osztozik a család gyászában.
(MOB, vaol.hu, nyugat.hu)
Keresés