Hármas Lázár-siker Fábiánsebestyénben
Hármas Lázár-siker született a díjhajtásban a kettesek között a fábiánsebestyéni fogathajtó Világkupa-fordulón.
A hétszeres világbajnok Lázár Vilmos mögött hatszoros vb-aranyérmes öccse, Lázár Zoltán végzett a második és harmadik helyen két külön fogattal.
A Magyar Lovasszövetség elnökeként is dolgozó idősebb Lázár fivér nemzetközi szinten is kiemelkedő, 40 hibapontot alig túlhaladó eredménnyel nyerte a nyitószámot. Testvére kihasználta azt az új szabályt, hogy egy versenyen két fogattal is indulhat, igaz az összetett végeredménybe majd csak az egyik számít bele.
Mivel Lázár Zoltán ezúttal mindkét fogatával a kettesben versenyez, az elitkategóriában, a négyesek között a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József vált az első számú esélyessé, és ennek megfelelően ő kezdett a legjobban. Mögötte Móró Lajos és Váczi István várja a folytatást a második és harmadik helyről.
Az egyesfogatoknál a 2010-ben vb-ezüstérmes lengyel Bartlomiej Kwiatek győzött díjhajtásban.
A magyarok számára a fábiánsebestyéni verseny - amelyen hét nemzet 53 fogata vesz részt - a ketteseknek vb-, a négyeseknek pedig Eb-válogató.
A viadal szombaton a maratonhajtással folytatódik, és vasárnap az akadályhajtással zárul.
Állás a díjhajtás után:
egyesek: 1. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 44,22 hibapont, 2. Kun Andrea 62,34, 3. Bettina Jachs (osztrák) 64,45
kettesek: 1. Lázár Vilmos 40,51 hibapont, 2. Lázár Zoltán (II.) 44,86, 3. Lázár Zoltán (I.) 46,08, 4. Margitai Sándor 47,62
négyesek: 1. Dobrovitz József 49,13 hibapont, 2. Móró Lajos 53,93, 3. Váczi István 54,58
(Forrás: mti)
Keresés