Rangos hazai versenyeken szerepeltek riói olimpikonjaink a hétvégén
A hétvégén vívásban, tornában és sportlövészetben szerepeltek hazai viadalokon riói olimpikonjaink.
A vívók felnőtt országos bajnokságát a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezték. A riói olimpián az egyik legsikeresebben szerepelt sportágunk (2 arany, 1 ezüst, 1 bronz) indulói közül Szilágyi Áron és Boczkó Gábor igazoltan volt távol, mivel ők Moszkvában korteskedtek a magyar vb pályázat érdekében. További két hiányzó, Imre Géza pihen, Rédli András pedig sérült.
Női párbajtőrben Szász Emese esélyeshez méltóan, biztosan szerezte meg a bajnoki aranyérmet. „Ez az év a hetes jegyében telt a számomra. Hetedik egyéni ob-aranyamat nyertem, Rióban magyar idő szerint augusztus 7-én lettem első, az esküvőm hetedikén volt, és hetedikén születtem. Élveztem a vívást, és hogy stílszerű legyek, a szombat a legszebb napja ennek a hétnek…” – nyilatkozta olimpiai és magyar bajnokunk.
Női tőrben is mindkét riói olimpikonunk bejutott a legjobb négy közé. Ott aztán Mohamed Aida és Knapek Edina csatájából előbbi jött ki győztesként. A fináléban pedig vert helyzetből szerezte meg a bajnoki aranyérmet válogatott és klubtársa, Kreiss Fanni ellenében. „Mindig tudok örülni az újabb magyar bajnoki aranyéremnek, így ezúttal is boldog vagyok. Különösen az elődöntőben és a döntőben volt nagyon nehéz dolgom. Az Edina elleni elődöntőben kétszer huszonöt év tapasztalata csapott össze, óriási taktikai harc dúlt, amelyből sikerült győztesen kijönnöm. Fanni ellen is nagyon nehéz volt, ő rengeteget fejlődött az elmúlt két évben, de vissza akartam vágni a tavalyi vereségért. Sikerült!” – mesélte Aida az eredményhirdetés után.
Női kardban Márton Anna sem gondolta, hogy a mezőny egyik legidősebb tagja lesz a maga 21évével a legjobbak között. Esélyeshez méltóan nyerte meg a bajnokságot. „Harmadik magyar bajnoki aranyérmemet nyertem, és őszintén megvallom, ezt el is vártam magamtól. Nagyon hosszúnak éreztem ezt a napot, el is húzódott a verseny, sokszor melegítettem, valahogy nehezen indultak az asszóim. De a lényeg, hogy a végén összejött a győzelem. Jobbulást kívánok a Mesteremnek!” – nyilatkozta Márton Anna.
Férfi kardban Szilágyi távollétében papirforma-eredmény született. A legjobb négy közé a válogatott keret legjobbjai kerültek. A riói olimpiáról lemaradó Szatmári András az olimpiai résztvevő Decsi Tamást győzte le a fináléban 15:12 arányban. A dobogó alsó fokára pedig Iliász Nikolász és Gémesi Csanád állhatott fel. A kardozók számára a jövő héten Győrben a Gerevich-Kovács-Kárpáti versennyel folytatódik az idény.
Férfi párbajtőrben az olimpiai bronzérmes gárdából, csak Somfai Péter volt az indulók között. Ő egészen a döntőig menetelt, de ott a fiatal Siklósi Gergely 15:13-ra győzte le.
A férfi tőrt a legváratlanabb eredmények, parázs csaták, hatalmas fordulatok jellemezték. A négy dobogós közül hárman jelenleg minimális edzéssel, legalább egy évnyi kihagyás után indultak újra az ob-n. A győzelmet a Svédországban edzősködő Szatmári Kristóf gyűjtötte be.
A győri Audi Aréna adott otthont a tornászok mesterfokú bajnokságának. Az indulók között szerepelt a londoni olimpiai bajnok Berki Krisztián is, aki egy év kihagyás után 6.7-es kiindulópontú lógyakorlatára magas pontszámokat kapott, így 15.900 ponttal az első helyen jutott tovább a szombati döntőbe. A fináléban bemutatott gyakorlatára magasabb, 16.000 pontot kapott, mint a selejtezőben, természetesen ezen a szeren ő lett a mesterfokú bajnok.
Berki Krisztián: „Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem a Mesterfokút, annak meg különösen, hogy magasabb pontszámot kaptam, mint a selejtezőben. Egyre jobb formában vagyok, tudtam pihenni délután, a selejtező után, reggel frissen keltem, sokkal jobb állapotban érkeztem a döntőre. Minden energiámat sikerült mozgósítanom, nagyon vártam már ezt a győri versenyt. Számomra mindig nagyon fontos ez a Mesterfokú Bajnokság, amikor 2002-ben először megnyertem, akkor megfogadtam, hogy mindig arra törekszem, hogy lólengésben én legyek az első."
A nőknél a riói olimpiai induló Kovács Zsófia lett a felemáskorlát mestere 14.450 ponttal, és gerendán is az első helyen végzett, hibátlan gyakorlatát 13.600 pontra értékelték.
Kovács Zsófia: „A korlátgyakorlatom összességében jobb volt mint az összetett versenynapon, igaz, lett volna egy plusz kötésem, amit nem csináltam, de nagyon örülök az aranyéremnek. Ugráson most nem indultam, és a talajt is visszamondtuk. Gerendagyakorlatomnak nagyon örültem, végre sikerült jól összefogottan megcsinálnom. Erős plusz kötéseim nehezebbé teszik ezt a gyakit. Volt egy pár elem, amit kicseréltem benne, abban bíztam, így megbízhatóbb lesz a gyakorlatom. Az év utolsó versenye volt, már kicsit fáradtnak érzem magam, ennek ellenére jól fel tudtam készülni."
A sportlövők légfegyveres Hungarian Open versenyéről az olimpikonok közül csak Sidi Péter maradt távol. A szombat-vasárnapi szekszárdi viadalon mindkét nap egy-egy légpuska és légpisztolyversenyt rendeztek.
Olimpikonjaink közül Péni István a légpuskaszámban mindkétszer döntős volt, de ott egy 7. és 5. hellyel fejezte be a versenyt. Szabián Norbert teljesítménye felejthető. Igaz a mezőny igen erős volt, hiszen a franciák és a finnek is olimpia és világbajnoki érmesekkel képviseltették magukat a versenyen. A légpisztolyos Tátrai Miklós egy első és egy második, a légpuskás Miskolczi Julianna egy harmadik és egy hatodik helyezést gyűjtött be.
A légpisztolyos lányok csak egy-egy alkalommal álltak lőállásba. Az első versenyen Csonka Zsófia 8., a másodikon Egri Viktória 3., Tobai-Sike Renáta 4. helyen végzett. Mindkét alkalommal a szerb világbajnok, Zorana Arunovic végzett az élen.
(MOB, fotók: hunfencing.hu, MTI/archívum)
Keresés