Hecker Balázs vezetheti olimpiára a karatésokat
A Magyar Karate Szakszövetség elnöksége Hecker Balázst bízta meg a felnőtt válogatott melletti edzői teendők ellátásával. Az egykori sikeres versenyző megbízatása a sportág olimpiai bemutatkozásáig, a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékokig szól.
Az MKSZ elnöksége döntésének értelmében a jövőben – az eddigi csapatmunka helyett – egyszemélyi vezetője, egyben felelőse lesz a válogatottaknak. A korosztályos válogatott élére Fischer Mihály került.
Hecker Balázs a 1980-as évek második és a ’90-es évek első felében az elsőszámú magyar versenyzőnek számított, pályafutása során Európa-bajnokságon és világkupán is ért el harmadik helyezést. Klubedzőként jelenleg többek között a világbajnoki ezüstérmes, Eb-bronzérmes Tadissi Martial edzéseit irányítja.
Az újonnan kinevezett szakvezetők a válogatottak melletti munkájukkal párhuzamosan folytatják vezetőedzői tevékenységüket egyesületük – Hecker Balázs az UTE, Fischer Mihály pedig az MTK – kötelékében.
(MKSZ, fotó: Nagy Ákos)
Keresés