Hegyikerékpár
Benkó Barbara a londoni finisben negyedik az amerikai világkupán
Az olimpia kvótás Benkó Barbara U23-as negyedik helyezése jelenti a legjobb magyar eredményt az amerikai Windhamben, hétvégén megrendezett olimpiai-krossz világkupán. A hegyikerékpáros sorozat hatodik állomását jelentő viadalon a szintén londoni résztvevő Parti András a férfiaknál 63., az U23-as Juhász Zsolt 20. lett.
Vasárnap Duna Maraton – előtte jótékonysági rajt az olimpiára
Tizenharmadik alkalommal rajtol július elsején a Duna Maraton hegyikerékpár-verseny mezőnye, hogy a kerekesek a három kiírásra került táv valamelyikét teljesítve versenyezzenek a Pilis hegyi útjain. A Top Maraton sorozat idei második állomására 7 országból, mintegy másfélezer sportolót várnak a Sportaktív SE szervezői.
Német edzőtábor londoni mintára
A németek pénzt, energiát és némi kreativitást is csempésztek hegyikerékpárosaik felkészülésébe - várják is érte a sikert Londonban.
Kvótásaink az Egyesült Államokban versenyeznek
Az Egyesült Államokbeli Windham-ben, londoni olimpiai kvótával rendelkező hegyikerekeseink részvételével rendezik hétvégén az olinpiai-krossz világkupa-sorozat következő, sorrendben hatodik állomását.
Rekordidővel nyerte Keresztes Péter a Gellért-hegyi száguldást
Hatvan kerekes száguldása szórakoztatta azt a több ezer nézőt, aki kilátogatott hétvégén a nyolcadik alkalommal megrendezett GoPro Budapest Downhill extrém hegyikerékpár-versenyre. A Gellért-hegy tetejéről az elit férfi győztes Keresztes Péter új pályacsúccsal, 1:33.54 perc alatt ért le a Gellért-téri célba.
Női kvóta Magyarországnak, Benkó Barbara utazhat Londonba!
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) levélben értesítette június 18-án a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), a hazai szövetséget, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (IOC), hogy Magyarország egy női kvótát kapott a londoni olimpia hegyikerékpáros viadalára. A hazai szövetség által kiírt válogatók alkalmával már korábban kiderült: kvóta esetén Benkó Barbara utazik a nyári ötkarikás játékokra.
Dósa Eszter 10. a maraton Eb-n
Minden idők egyik legjobb magyar eredményét elérve, tizedik helyen zárt a csehországi hegyikerékpáros maraton Európa-bajnokságon Dósa Eszter.
Június 23-án újra száguldanak a Gellért-hegyen
A korábbi sikeres rendezések után, idén nyolcadik alkalommal kerül sor a Gellért-hegy lépcsőin a város egyik leglátványosabb extrém kerékpárversenyére: a GoPro Budapest Downhill-ra (BPDH) június 23-án.
Dósa Eszter és Blazsó Márton nyerték az I. Decathlon – Borsodnádasd Kupát
A hétvégi versenybőség, valamint talán még inkább az időjárási helyzet okán a vártnál kevesebb versenyző jelenlétében zajlott a mögöttünk hagyott hétvégén az I. Decathlon – Borsodnádasd Kupa, a XCO Magyar Kupasorozat idei harmadik fordulója.




















































Keresés