Tesztüzemmódban a lillehammeri olimpiai falu
Norvégia kulturális minisztere, valamint a skandináv ország sportkonföderációjának elnöke jelenlétében, ünnepélyes keretek között adták át a közelmúltban a 2016-os Ifjúsági Téli Olimpiai Játékok sportolói faluját Lillehammerben. Az elmúlt hetekben több mint 300 helyi diák költözött az ötkarikás lakókomplexumba, hogy azokat a játékok kezdetéig, jövő februárig teszteljék - számol be róla az esemény hivatalos honlapja.
"Életem eddigi legizgalmasabb kalandját élem át" – mondta a 16 éves Kristoffer Ramsberg, a lillehammeri elit sportakadémia sífutás-szakos diákja.
A szerencsés tanulók 2016 februárjában adják át az olimpiai falut a mintegy 70 országból az eseményre érkező, összesen 1100 fiatal sportoló számára. A jelenlegi tesztüzemmódban a diákok egyesével foglalják el a lakrészeket, ám az ifjúsági téli játékok alatt egy részleg négy sportolót szállásol majd el.
A lakrészek egyenként 18-19 négyzetméteresek, mindegyik fürdőszobával és konyhával felszerelve, míg közösségi terek is rendelkezésre állnak.
"A falu az egyik legfontosabb öröksége a játékoknak" – mondta Thorhild Widvey, Norvégia kulturális minisztere, aki saját bevallása szerint már alig várja, hogy az ötkarikás esemény alatt is visszatérjen a faluba. "A beköltöző diákok rendkívül szerencsések, átérzem örömüket" – tette hozzá a hivatalos látogatást követően.
A sportolói falu megtervezésében, kialakításában természetesen a fenntarthatóság volt a legfontosabb szempont: modern fűtőközpont szolgáltatja a teljes terület hő- és melegvíz ellátását; az építkezéshez felhasznált, legkorszerűbb alapanyagoknak köszönhetően szintén minimálisra csökken az energiafelhasználás. Az olykor igen kemény, norvég időjárási körülményeket szem előtt tartva az épületekre különlegesen erős burkolat került, mely időtálló védelmet biztosít.
Tom Tvedtet, a norvég sportkonföderáció elnökét is lenyűgözte a kész olimpiai falu. "Már a kezdetektől világos volt, hogy a sport, a kultúra és az oktatás eszméit kiválóan hirdető Ifjúsági Olimpiai Játékok Lillehammert is szebb, a fiatalok és nevelésük számára kiemelten értékes várossá varázsolják az olimpizmuson keresztül. Norvégia, a téli sportok fellegvára számára is kiváló, hogy az ország közepén is immár olimpiai falu áll" – mondta a sportvezető.
(lillehammer2016-MOB)
Keresés