A cselgáncs csillagai

Nomura Tadahiro

A cselgáncs egyetlen háromszoros olimpiai bajnoka nem a mennyiség, hanem a minőség híve, nem szeret (sokat) edzeni, de Kínából újra aranyat akar hazavinni Japánba.

A Nomura klán generációk óta a dzsúdónak él a sportág hazájában. A nagyapja saját dojót alapított, Tadahiro itt játszott gyerekkorában, csak egy házzal kellett arrébb mennie otthonról. Tadahiro édesapja felügyelte Japán egyik legkiválóbb klubját, nagybátyja pedig olimpiai bajnok lett Münchenben könnyűsúlyban.

Két évvel később, 1974-ben megszületett a család legnagyobb kincse.

Hetvenhárom kilós nagybátyjával, Tojokazuval ellentétben csak 60 kilósra és 164 centisre nőtt, így a legkisebbek között lett a legnagyobb; Atlantában a japánok az ő győzelmére számítottak a legkevésbé.

Versenyzői szokásai több szempontból is különböznek a sportban divatos módszerektől, például soha nem elemzi előre videóról a vetélytársait. „Nem akarok prekoncepcióval a tatamira lépni. Minden attól függ, hogyan észlelem az ellenfél mozgását, és arra milyen választ tudok adni, akár támadok, akár védekezek. Ha a más elképzelések kavarognának a fejemben, nehezebben érzékelném a másikat” – mondja Nomura.

Megkérdezték tőle, tényleg nem szeret-e edzeni? „Tényleg. De az, hogy nem szeretek gyakorolni, még nem jelenti azt, hogy nem is gyakorolok. Csak nem szeretem elvesztegetni az időt, és végiglógni hosszú edzéseket. Az oktatómtól azt a tanácsot kaptam, készüljek fel mentálisan úgy egy-egy feladatra, mintha versenyen lennék, majd lássak hozzá edzeni, nem baj, ha rövid ideig tart. Ez az, ami tényleg segített nekem, hogy a küzdelem során jobb legyek. A munka, amely a minőségre és nem a mennyiségre törekszik.”

Sydney-i címvédő mérkőzésén sem kellett hosszú ideig dolgoznia, a koncentráció olyan magas fokára jutott el, hogy tizenkét másodperc alatt ippont ért el a döntőben.

Nomura az évek során olyan sok energiát fektetett e felfogásával a dzsúdóba, hogy 2000 után, huszonhat évesen teljesen kimerült, feleségével egy évre az Egyesült Államokba költözött, tanulni és feltöltődni.

Az egy éves kihagyás újra fellobbantotta benne a vágyat, hogy olimpiai bajnok legyen. „Felfogtam, mit jelent, hogy a sportágban én vagyok az első és jelenleg az egyetlen, akinek megadatik, hogy harmadszor is aranyérmes legyen. Tudtam, ha visszatérek Japánba, rengeteg munka vár rám ehhez, de elhatároztam, hogy megadom magamnak az esélyt.

A gyors siker ezúttal nem adatott meg neki, ötödik lett többek a lengyel nemzetközi bajnokságon és a Kodokan-kupán. „Valahogy nem tudtam összhangba hozni az eszemet és a testemet. Amikor pedig sikerült, elkezdtem félni az ellenféltől. Még az is megfordult a fejemben, hiba volt visszatérni, a csúcson, Sydney-ben kellett volna abbahagyni.” De legyőzte saját kétségeit is, 2003-ban hazájában nemzeti bajnok majd világbajnoki bronzérmes lett (Osakában), újra önbizalommal tele lépett a tatamira, és Athénban triplázott.

„Mindent, amit a dzsúdóról tanultam, meg akartam mutatni – nyilatkozta utána. – Nemcsak a küzdelemben, hanem abban is, ahogy járok, ahogy meghajolok és megadom a tisztelet az ellenfélnek. Hiszen csak akkor lehetsz te a jobb, ha van, akit legyőzzél.”

Meggyőző produkciója alapján benne látták sokan Peking olimpiai bajnokát is, de Nomura sokáig várt a döntéssel, folytassa-e. Nem érezte magát érzelmileg felkészülve a feladathoz, ezt a sportágat pedig, mint mondta, csak teljes szívvel lehet csinálni.

Ezúttal két évre volt szüksége, míg megérett benne az elhatározás: megküzd Kínában a negyedik olimpiai aranyért. 2006 tavaszán megnyerte a prágai Világkupát, szeptemberben viszont legyőzték a párizsi csapat-világbajnokságon, és még azon az őszön súlyosan megsérült a könyöke.”

A pekingi olimpia sokkal szegényebb lenne nélküle.

Tamura Rioko

A 143 centis, 48 kilós japán hölgy pályafutása legutóbbi tizennégy évében háromszor kapott ki a tatamin, mindhárom vereséget 1991 és 1996 élte át, de ami a legnagyobb fájdalma (volt): ebbe az időszakba belesett két olimpiai döntő. Elviselte, és ma már kétszeres olimpiai bajnoknő, van férje, gyermeke – boldog ember lett belőle.

Tizenhat évesen, 1991-ben az elődöntőig vitte a barcelonai vb-n, egy év múlva ugyanitt, az olimpián eggyel előre lépett – a második helyre. Aztán négy éven át senki sem tudta megverni, 84 győzelem után talán maga sem hitte el, hogy az atlantai végjátékban az ismeretlen észak-koreai, Kje Szon Hi bármi bajt okozhat neki.

Ezúttal ellenfele, Kje volt tizenhat éves, ifjúkori lendülettel rontott neki Tamurának, és ő sehogy sem találta a ritmust. Huszonkét másodperccel a vége előtt a koreai lábra támadott, pontot, majd jutalompontot is kapott, mert a japán tiltott akcióba kezdett.

Ez volt máig az utolsó veresége Tamurának. Kétszeres ezüstérmesként Sydney előtt azt mondta a legjobb esetben aranyat vár az olimpiától, de a legrosszabb esetben is. A döntő előtt szinte bárhová nézett a csarnokban, japánokat látott, (a női dzsúdó népszerűsége főleg neki köszönhető a hazájában), vele szemben az orosz Bruletova állt. Harminchat másodpercig: ennyi idő kellett Tamurának, hogy belső combdobással elintézze.

(A még aznap színre lépő Nomura a férfi hatvan kilogramm döntőjében ennél is rövidebb idő alatt tette még boldogabbá Japánt, tizenkét másodperc alatt ért el ippont. A japán cselgáncs történetének legsikeresebb olimpiája lett ebből, nyolc aranyat cipeltek haza.

Tamurának hajnali háromig kellett interjúkat adnia, amikor végre magára zárhatta az ajtót az olimpiai faluban, kisírta magát a szobájában, és aranyát a feje alá téve feküdt le.)

Majd újabb négy évvel meghosszabbította veretlenségi sorozatát, közben hatszoros világbajnok lett, Athénban pedig a francia Jossinet ellen megvédte olimpiai bajnoki címét – a női dzsúdóban elsőként.

A japán olimpiai baseballcsapat tagja Tani Josimoto 2003-ban feleségül vette, a lagzi hárommillió fontba került, de alighanem kár volt ennyire felkelteni a média érdeklődését.

Miután – már jóval athéni győzelmét követően - bevonult a szülészetre, hogy első gyermekének életet adjon, egy hadseregnyi fotós meg operatőr vette körül a kórházat, hogy megörökítsék, amikor kilép a kapun.

Tervezi, hogy Pekingben is ott lesz.