Úttörő egy új sportág hajnalán

A sambóban 7. helyet szerző Sirankó Ferenc nem csak magasságával lóg ki a II. Európa Játékok magyar csapatából. Pályája indulásáról, a minszki teljesítményéről, valamint eme különleges sportág magyar helyzetéről is beszélgettünk azzal a versenyzővel, aki először képviselhette hazánkat ebben a versenyszámban neves multisport-eseményen.

Június 22-én délelőtt Sirankó Ferenc a 100 kg-osok között lépett tatamira a minszki Sport Palace-ban, több mint 3000 fős lelátók előtt. Sportágáról, a sambóról korábban országszerte nagyon kevesen hallottak, sőt, Khabib Nurmagomedovon kívül egy képviselőjük neve sem jutott el a szovjet utódállamokon túlra. Szerencsére Fehéroroszországban nagyon népszerű a sportág, így hatalmas érdeklődés fogadta a magyar sportoló és versenytársai küzdelmeit.

„Az atmoszféra óriási volt, főleg a döntőkön. Itt nagyon szeretik ezt a sportágat, és ez látszott is a versenyeken, hogy tele a csarnok, szurkolnak mindenkinek"- összegezte a hangulatot a magyar harcos.

Mivel a sambo a bakui Európa Játékok előtt nem szerepelt ilyen neves nemzetközi multisport-eseményen, a sportág európai képviselői mindannyian kapva kaptak az alkalmon, és felkészülésük fókuszába az Európa Játékok került. Sok más sportággal ellentétben itt idén is bivalyerős mezőny gyűlt össze.

„Ez egy nagyon kemény verseny volt, hiszen Európa 8 legjobb sambósa volt itt súlycsoportonként. Nálunk ez azt jelenti, hogy több olyan versenyző volt, aki világbajnokságokon dobogón végzett, illetve Európa-bajnokságokat nyert és dobogós volt. Brutális mezőny. A legtöbben a szovjet utódállamokból kerültek ki: oroszok, fehéroroszok, grúzok, moldávok voltak a súlycsoportomban" – mondta ellenfeleiről Sirankó Ferenc.

Magyarországon a sportág sokáig teljesen ismeretlen volt, végül Papp Imrének, egy korábbi thai bokszosnak volt köszönhető az, hogy a szovjet katonai birkózásból lett küzdősport megvetette lábát a Kárpát-medencében. Később a megalakuló Magyar Sambo Országos Szakszövetség elnöke lett, és ha ő nincs, biztosan nem jut el cikkünk alanya a minszki sportcsarnok küzdőterére.

„Ő hozta az országba a sportot isten igazából már 10 éve. Megkeresett engem, hogy lenne-e kedvem elindulni egy hazai versenyen. Kaptam az alkalmon, elindultam, és azóta benne vagyok ebben a körforgásban" – emlékezett vissza sambós pályája kezdetére későbbi tanítványa. Mint sok új sportág, a „vörös karate" is nehéz helyzetből indult itthon. A tavalyi év kezdetéig állami támogatás nélkül tengődött a szövetség, a versenyindulásoktól az infrastruktúrán át az utazásokig mindent saját zsebből kellett finanszírozniuk.

„Tavaly kaptunk először állami pénzt, ami a kvalifikációban sokat segített, hiszen a versenyeink Oroszországban, Grúziában, Franciaországban és Spanyolországban voltak. (...) Kicsit későn jött számunkra a támogatás, mert az év eleji kvalifikációs versenyekről így lemaradtunk. Előtte teljesen önköltségesen jártunk ki Európa-bajnokságokra, világbajnokságokra" – emlékszik vissza sportolónk. Bár a szakág állapota javult, körülményeik továbbra sem nevezhetőek ideálisnak. „Leginkább pincehelységekben edzünk, 4 méter széles teremben, ahol, ha én a két méteremmel elindítok egy dobást, akkor azért meg kell nézni, hogy merre állunk, nehogy valaki a falon kössön ki"- teszi hozzá.

Már a kvalifikáció sem volt egyszerű folyamat. Hatalmas küzdelem zajlott ugyanis az európai ranglista 8., utolsó kvótát érő helyéért. „Izgultunk, mert tényleg csak egy pár ponton múlott, hogy 8., 9. vagy 10. vagyok a listán. Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy tényleg megvan a kvótánk. Minden rendben volt a pontszerzésekkel, felemelő, hogy itt lehetünk."

Pozitív hozzáállása a játékok alatt csak tovább erősödött. Mivel már járt a Belorusz fővárosban versenyzőként, töretlen lelkesedéssel vetette bele magát a multisport-esemény közegébe. „Amikor megtudtam, hogy Minszkben lesz, nagyon örültem, mert már voltam itt két éve Európa-bajnokságon. Akkor is minden rendben volt a szervezéssel, és most is minden tökéletes. (...) A csarnok szerintem még szebb lett, mint két éve. Ez egy akkora aréna, amit mi nem is nagyon látunk. Csak az edzőhelységben 8 szőnyeg volt lerakva..."

A megérkezés után nem volt sok ideje a pihenésre: már a 2. versenynapon küzdenie kellett. A nyolcfős mezőnyből ketten érkeztek a volt Szovjetunión kívülről: ő, valamint a francia Antony Segard. Első ellenfele a lett Viktors Resko volt, a torna 3. kiemeltje, aki végül honfitársunk legyőzése után meg sem állt a döntőig. „Óriási rutin van mögötte, de egy fantasztikus ember" – mondta róla Ferenc. A vigaszágon aztán Sirankó a moldáv Denis Tachii ellen is alulmaradt, így a 7. helyen zárta a tornát.

Csalódottság helyett ugyanakkor sokkal inkább elégedettség látszott az arcán, hogy amatőrként ilyen messzire eljutott. Versenytársaihoz képest ugyanis jelentős versenyhátrányból indul. „Ők ebből élnek, csak ezzel foglalkoznak, ami nekik nagyon nagy előny. Én informatikusként napi 8 órában dolgozom, emellett edzek, ahogy tudok."

Interjúalanyunk ugyanakkor továbbra is derülátó, és bizakodóan tekint a jövőre.

„2021-ben a világjátékokon úgy tudjuk, szerepelni fog a sambo. Jövő évben kvalifikációs versenysorozat lesz újra, azon igyekszünk részt venni, és kiharcolni, hogy ott lehessünk a tornán."

Sirankó Ferenc erőfeszítéseit ha a versenyben elért helyezése nem is igazolja hitelesen, de az feltétlenül, hogy egy országgal ismertetett meg egy olyan sportágat, mely meghatározó szereplője lehet a küzdősportok jövőjének.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)