A sportolói bizottság is hozzászólt az úszó-Eb magyar keretéhez
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége a szerdai ülésén elfogadta az augusztusi Európa-bajnokságon induló válogatott névsorát. A sportág történetében először komoly súllyal esett latba a sportolói bizottság véleménye, amelyet Gyurta Dániel elnökségi tag, valamint a Glasgow-ban címvédőként induló, világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid képviselt.
A korábban megszokottnál hosszabb és tartalmasabb vita után fogadta el a MÚSZ elnöksége az augusztus 3-án startoló Európa-bajnokságra utazó válogatott névsorát. Wladár Sándor elnök kezdeményezésére a sportolói bizottság véleményét külön meghallgatta a testület – melyet a bizottság vezetője, Gyurta Dániel (maga is elnökségi tag), valamint az ülésre külön meghívott Európa-bajnok Verrasztó Dávid képviselt.
A két kiválóság a bizottságban helyett kapott bajnoktársak véleményét tolmácsolva kifejtette, hogy a sportolók között korábban feleslegesen nagy feszültséget keltett, amikor különböző okokból rendszeresen helyet kaptak olyanok is egy-egy Eb-re utazó csapatban, akik nem teljesítették a szövetség által meghirdetett szintidőket. (Eltérően a vb-től és az olimpiától, az Eb-n nincs a kontinentális szövetség által központilag megállapított szint, az egyes országok saját hatáskörben állapíthatják a kiküldetéshez szükséges kritériumokat. Ez a magyar válogatott esetében egyfelől az eredményesség: 1. budapesti vb-n döntős szereplés, 2. junior vb-érem, 3. junior Eb egyéni arany – másfelől szintidő: a budapesti vb egyes számaiban a nyolcadik legjobb európai úszó időeredménye.)
A sportolók az előzetesen lefektetett válogatási elvek következetes betartását kérték az elnökségtől, amely végül ebben a szellemben hozta meg döntését. Kimondták, hogy a kizárólag váltókra benevezett úszók nem vehetnek részt egyéni számokban, amennyiben nem teljesítették a kitűzött szintet, kivéve azt az esetet, ha egy úszó magyar ranglistavezető, azaz szereplésével nem befolyásolhatja egy másik, szintet úszott hazai versenyző helyezését.
Ennek megfelelően az Eb-n 13+1 férfiúszó indulhat alanyi jogon, köztük a mindenfajta Eb-rekordot tartó, az első bajnoki címét 14 éve szerző Cseh László (a junior világbajnok Holló Balázs nemrég megsérült, az ő indulásáról péntekig születik döntés), valamint kilenc női versenyző, köztük a 13-szoros Európa-bajnok Hosszú Katinka is. További hét versenyző váltóban szerepelhet majd, azaz összesen 30 úszó nevezését küldik el az európai szövetségnek.
Hogy az egyes versenyzők milyen számokban indulnak, azt Sós Csaba szövetségi kapitány később hozza nyilvánosságra.
A magyar Eb-csapat
Férfiak: Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Gyurta Gergely, Holló Balázs (?), Holoda Péter, Kenderesi Tamás, Kozma Dominik, Lakatos Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor, Sós Dániel, Telegdy Ádám, Verrasztó Dávid
Nők: Burián Kata, Hosszú Katinka, Ilyés Laura Vanda, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn
Váltótagok: Balog Gábor, Barócsai Petra, Grátz Benjámin, Horváth Dávid, Lobanovszkij Makszim, Pulai Bence, Sztankovics Anna
(MÚSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés