Anglia és India rendezi a 2018-as gyeplabda világbajnokságot
A Nemzetközi Gyeplabda Szövetség (FIH) elnöke, Leandro Negre Lausanne-ban bejelentette, hogy 2018-ban Anglia rendezheti a női, míg India a férfi gyeplabda világbajnokságot.
„Őszintén gratulálok mind az angol, mind pedig az indiai szövetségnek a sikeres pályázáshoz – mondta az elnök. Mindkét pályázat rendkívül minőségi volt, és FIH alig várja, hogy a gyeplabda egyik legrangosabb eseménye eljusson Angliába és Indiába. Emellett gratulálni szeretnék a többi szövetségnek is a pályázásukhoz. Rendkívül magas színvonalú volt az összes pályázat, így különösen nehéz volt ezt a döntést meghoznia a végrehajtó bizottságnak.”
Az olimpia mellett a gyeplabda vb a sport legrangosabb eseménye, amit négyévente rendeznek meg. Mind a nők, mind a férfiak mezőnye 16 csapatos lesz, ellentétben az eddigi 12 csapatos rendeszerrel, amely jól mutatja, hogy a sportot egyre nagyobb érdeklődés övezi, valamint egyre jobban fejlődik. Jövőre júniusban, Hágában rendezik mind a női, mind a férfi világbajnokságot, ahol még 12-12 csapat méri össze a tudását.
(A fényképen: Kelly Fairweather (középen), az FIH végrehajtó bizottságának az elnöke, Sally Munday az angol gyeplavda szövetség vezérigazgatója (balra) és Elena Norman, az Indiai Gyeplabda Szövetség tagja)
(Forrás: www.fih.ch)
Keresés