Az U17-es leány strandkézilabda-válogatott világbajnok lett, kijutott az ifjúsági olimpiára
Világbajnok lett a magyar leány strandkézilabda-válogatott a mauritiusi U17-es vb-n! A csapat azzal, hogy megnyerte negyeddöntőjét, majd elődöntőjét is, biztossá vált, hogy részt vehet a 2018-as, harmadik nyári ifjúsági olimpián, Buenos Aires-ben.
A kvalifikációt érő eredményről a Magyar Kézilabda Szövetség részéről Horváth Gabriella MKSZ főtitkár-helyettes, a Strandkézilabda Albizottság elnöke tájékoztatta szombaton a Magyar Olimpiai Bizottságot.
A magyar csapat a negyeddöntőben Spanyolországgal találkozott, és szétlövésben 5-4-re győzött, ezzel bejutott az elődöntőbe. Miután a világbajnokságról a három legjobb helyezést elérő európai ország lehet ott a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, és a legjobb négy közé a mieinken kívül Hollandia, Portugália, valamint Argentína jutott, biztossá vált, hogy a magyar csapat részt vehet a strandkézilabda szakág első olimpiai megmérettetésén, az ifjúságiak ötkarikás játékán - írja beszámolójában a szövetség honlapja.
A magyar válogatott a döntőben Hollandia ellen találkozott, ahol 2:1-es győzelmet szereztünk. A bronzérmet az argentinok szerezték meg, miután 2:1-re legyőzte a portugál válogatottat.
A magyar leány strandkézilabda-válogatott kerete: Benzsay Rebeka (Szentendre), Braun Csenge (Dunaújváros), Gajdos Dorottya Fanni (Szentendre), Hadfi Gréta (Salgótarján), Király Réka (Érd), Landi Gabriella (Érd), Léránt Sára (Szentendre), Pintér Klaudia (KSI), Vitovszki Veronika (Szentendre), Wágner Virág (Érd).
Szakmai stáb: szövetségi edző: Pinizsi Zoltán, edző: Győri Ágnes, technikai vezető: Petrovszki Katalin, csapatvezető: Neukum Tamás, masszőr: Varga Dénes.
A 2018-as nyári ifjúsági olimpiai játékokat Buenos Airesben október 6. és 18. között rendezik. Az első nyári ifjúsági olimpiának 2010-ben Szingapúr, a másodiknak 2014-ben Nanjing adott otthont.
Az argentin fővárosban mind a 28 nyári olimpiai sportág a programra kerül, de néhány új szakág is debütál: az akrobatikus gimnasztika, a futsal és a 3x3-as kosárlabda; és már biztos, hogy a strandkézilabda-tornának a magyarok is résztvevői lesznek. A táncsport, a karate és a sportmászás is része lesz a játékoknak.
(MOB)
Keresés